2017. július 20., 08:12

Az iskolákat jobban kellene motiválni a duális képzésben való részvételre

POZSONY. Az oktatási tárca a munkáltatókkal együtt módosításokat tervez a szakképzésről szóló törvényben.
201707181958160.dual01.jpg

Andrej Hutta, a Munkáltatói Társulások és Egyesületek Szövetségének (AZZZ) tagja szerint a cégek elvárják, hogy például a duális képzés keretében ne rövidítsék meg az iskolák normatíváját, hanem azokat jobban motiválják a rendszerbe történő belépésre.

„Nyomást gyakorlunk a duális rendszert érintő rendszerszintű módosítás érdekében. Ezek egyike az, hogy ne büntessük meg a duális képzésben résztvevő iskolákat“ – magyarázta Hutta. Hozzátette: manapság csökkentik a duális képzésben résztvevő iskola normatíváját. Ez azt jelenti, hogy csökkentik a rezsire kapott pénzt.

„Mi azt mondjuk, hogy a duális képzésben résztvevő iskolákat inkább motiválni kell“ – tette hozzá Hutta azzal, hogy ha erre sor kerül, akkor bizonyára megnő a diákok érdeklődése is.

O¾ga Nachtmannová, az oktatási tárca államtitkára elmondta: jelenleg folynak tárgyalások a munkáltatók képviselői, a különféle kamarák, a vállalkozók és a minisztérium illetékesei között a szakképzésről szóló törvény módosításáról. „Ezt a törvényt jövőre úgy kell módosítani, hogy az 2018. szeptember 1-től hatályba léphessen“ – fűzte hozzá az államtitkár.

Véleménye szerint a vállalkozók tudatosítják, hogy a duális oktatás az az út, amely során megszüntethetők a munkapiacon mutatkozó negatívumok. „Több olyan vállalat, amely eddig még nem csatlakozott a kezdeményezéshez – köztük kisebb és közepes cégek is –, a rendszer részévé kíván válni“ – tette hozzá Nachtmannová.

Megosztás