Az ipari több, mint egy iskola - Albert Sándor új könyvével jubilál

Portálunk kérdésére, hogy ezt miért éppen most teszi, Albert Sándor, a Selye János Egyetem alapító rektora elmondta, idén lesz 50 éve annak, hogy a először a katedrára  állt. "Ebből a fél évszázadból 34 esztendőt a Kassai Ipariskolában töltöttem - előbb annak diákjaként, később tanárjaként, majd igazgatójaként. Mivel mindig nagyon sokat kaptam ettől az intézménytől, ezért úgy gondoltam, hogy mindabból most megpróbálok visszaadni valamit. Ezért írtam meg Az ipari több, mint egy iskola című könyvet“.

A szerző új kötete első részében összefoglalja a híres kassai iskola II. világháború utáni történetét. Második részében pedig megszólaltatja a hőskorban, azaz az ´50 - 80-as években Kassán „iparistának“ tanulókat.

„Felkérésemre közel kétszáz volt diák közül több mint százan írtak hosszabb-rövidebb megemlékezést, történetet, amelyek nagyon hűen tükrözik az alma mater falai között egykor honoló összetartó erőt, a szeretett tanárokhoz való ragaszkodást és szellemiséget. Leglelkesebben a már 80-90 év körüli nyugdíjas pedagógusok reagáltak: első szóra tollat ragadtak. Elmesélték a hajdani diákcsínyjeiket, vallottak az iskolával kapcsolatos érzéseikről és a tanítási óráik hangulatáról, megemlékeztek legendás tanáraikról és diáktársaikról. E könyvvel azonban a múltidézésen túl a jelenlegi „iparisták“ figyelmét is fel akartam hívni arra, hogy ez az iskola egy nagy érték, és örülhetnek annak, hogy ők is ehhez a közösséghez tartoznak“ – mondta a Hírek.sk-nak.

Az intézményt Magyarország első ipari szakiskolájaként 1872 októberében Szakkay József minisztériumi engedéllyel Felsőbb Ipartanoda néven Kassán alapította meg. A patinás intézmény, amely 2011-ben felvette alapítója nevét, sok neves személyiséget adott a magyarságnak.

„Erre az iskolára mindig az volt jellemző, hogy többet adott, mint egy szokványos iskola. A háború utáni időkben a felvidéki magyarság megmaradása egyik letéteményesének számított. Eredményeivel pedig itthon és külföldön egyaránt kivívta a szakma elismerését. A II. világháború utáni időszakban, amikor még nem működtek magyar kulturális intézmények, színházak, éppen ez az iskola volt az, amely a kultúrát, a kulturális értékeket elvitte a Csallóközbe, a Bodrogközbe, az Ung-vidékre... Kultúrházakban, hangárokban, raktárakban, sátrak alatt énekeltek-táncoltak, vitték a magyar szót az egyik településről a másikra buszozgató iparista műkedvelők. Az akkori iskolapolitika csak olyan pedagógusokat engedett az igazgatói székbe, akik előzőleg az adott intézményben diákoskodtak. Sőt, az Ipari tantestületének javarészét is olyan pedagógusok képezték, akik korábban az adott iskolában tanultak. Õk teremtették meg az intézmény sajátos szellemiségét, amit talán még napjainkban is jellemzi az iskolát“ – fejtette ki Albert.

Saját bevallása szerint diákként, tanárként és iskolaigazgatóként is sok mindent kapott ettől az iskolától.

„Hajdani diákként elsősorban azt említeném, hogy mennyire emberségesen viselkedtek velünk a pedagógusok. 1957-61 között voltam iparista. Akkoriban ebben az iskolában a tizenévesek mellett még olyan huszonévesek is tanultak, akik korábban megjárták a frontot, majd a szakmunkásképző elvégzése után megragadták az új lehetőséget, és tovább akartak tanulni. Többségük nem kassai, hanem a Felvidék különböző tájairól érkező vidéki fiatal volt, akik szintén nagyon emberségesen és szeretetteljesen viszonyultak hozzánk, ifjabb diáktársaikhoz. Aztán 1966 és 1990 között tanárként az iskola szabad szellemisége fogott meg. Feletteseimtől szabad kezet kaptam a tantárgyaim alakítása terén, és lehetőségem nyílt konferenciákra, szakmai kiállításokra járni. Támogatták a szakmai fejlődésemet, különféle egyetemi titulusaim megszerzését" - kezdte a múltidézést Albert Sándor.

A volt intézményvezető szólt arról is, hogy lehetőség volt a pozitív irányú változások bevezetésére. "Például 1972-ben iskolánk elsőként és egyedüliként dolgozta ki valamennyi tantárgy szaktantervét. Majd 1990-ben első választott igazgatóként kerültem az iskola élére, amit óriási élményként éltem meg. Mivel korábban nem voltam párttag, erről a rendszerváltásig nem is álmodhattam volna. Vezetésem alatt teljes mértékben megújítottuk az iskolát: új struktúrát, új tanterveket dolgoztunk ki. Jövendő gépészek és elektrotechnikusok tanultak nálunk, ám a fiatalok többsége inkább elektrotechnikát akart tanulni, de gépészek is kellettek. Ezért olyan módosítást eszközöltünk, hogy az első két évben valamennyi diákunk ugyanazt tanulja. Eközben megismerték a tanárokat, a laboratóriumokat, a tanműhelyeket. Majd a 2. tanév végén ismereteik birtokában már sokkal helyesebben választhattak irányultságot. Aztán kereskedelmi akadémia osztályt nyitottunk, amely főként a lányok kedvencévé vált" - mondta Albert.

1993-tól hároméves főiskolai képzés indult holland együttműködéssel. Ezt a lehetőséget uniós pályázat keretében nyerték el. "Ennek köszönhetően a német és angol nyelvet elsajátító diákjaink Hollandiába és Németországba mehettek ki többhónapos üzemgyakorlatra. Azt is érdemes megemlíteni, hogy 1990-ben elsőként vezettük be a számítógépes hálózatot. Tehát annak tudatában is nagyon sok úttörő jellegű dolgot vezettünk be, hogy a pedagógusokat bizonyos mértékben mindig megviselik a folyamatos változások. 1997-ben a Műszaki Egyetemről kaptam felkérést egy intézet megalapítására, ezért távoztam az Ipariból, de a szívem ott maradt...“ – foglalta össze a Kassai Ipariban töltött évtizedeit Albert Sándor.

A nem csupán egykori és jelenlegi iparistáknak, illetve tanáraiknak ismeretgyarapító és élvezetes olvasmányélményt nyújtó könyv bemutatóját jövő héttől több helyszínen tartják. Február 23-án, kedden 18 órától a dunaszerdahelyi Vállalkozók Házában, 24-én 16 órától a muzslai könyvtárban, 25-én 16 órától a vágsellyei Magyar Házban, 26-án 16,30 órától a kassai Jedlik Ányos utcai Iparista Diákotthonban, 27-én 15 órától a tornaljai Magyar Házban, március 1-én 18 órától pedig a komáromi Rév - Magyar Kultúra Házában kerül sor író-olvasó találkozóra Albert Sándorral, akinek az új kötete valamennyi helyszínen megvásárolható lesz, és a szerző dedikálja is azt.