Az ígértnél jóval alacsonyabbak lesznek a fizetések a nyitrai Jaguar autógyárban

Erre Milan Krajniak, az ellenzéki Család vagyunk (Sme rodina) mozgalom alelnöke mutatott rá. Mint mondta, ha a fizetésbe beleszámítjuk a különféle pótlékokat (a közlekedési pótlékot, a készségekért kifizetett pótlékot), akkor is alacsonyabb lesz a fizetés az ígértnél. Szerinte ez egy szlovák állampolgár számára nem vonzó bér, vonzó lehet viszont az ukránok és a szerbek számára.
„A szlovák kormány 630 millió eurót fektetett be – 130 millió eurót közvetlenül, 500 millió euró volt a közvetett segítség – abba, hogy megoldjuk a munkanélküliség problémáját Ukrajnában és Szerbiában?” – tette fel a kérdést Krajniak. A Család vagyunk mozgalom szerint a kormánynak elsődlegesen a szlovák állampolgárok helyzetét kell javítania.
„Ezért felszólítjuk Ján Richter munkaügyi minisztert, hogy ne adjon munkavállalási engedélyt a külföldiek, az ukránok és szerbek számára, egészen addig, amíg ez a helyzet meg nem oldódik, hogy a Jaguar Land Rover a hivatalok csendes asszisztálása mellett ne működhessen úgy, hogy a szlovák állampolgárok nem akarnak az autógyárban dolgozni” – hangsúlyozta Krajniak. Szerinte Szlovákia az autógyár kapcsán nagyon előzékeny volt, ezért a kormánynak a hazai munkaerőt kellene védenie a külföldről behozott munkaerővel szemben.
Az ellenzéki politikus egyúttal felszólította Peter Žiga gazdasági minisztert és Érsek Árpád közlekedésügyi minisztert, hogy mindennemű beruházási jellegű segítséget állítsanak le a Jaguar Land Rover számára mindaddig, amíg az autógyár be nem tartja az ígéretét.