Az igazságügyi tárca hatáskörébe kerülhetnek az emberi jogok
POZSONY. Az igazságügyi minisztérium hatáskörébe kerülhetnek át szeptembertől az emberi jogokra vonatkozó állami politika megvalósításával kapcsolatos kompetenciák. A vonatkozó törvény módosító javaslatát szerdai ülésén hagyta jóvá a kormány.
Az emberi jogok jelenleg a külügyminisztériumhoz tartoznak, s ez a tárca bonyolítja majd a jövőben is a támogatások szétosztását. A hatáskörök módosítását elsősorban Szlovákia közelgő uniós elnökségével indokolják. A támogatásokkal foglalkozó alkalmazottakat jelenleg nem helyezhetik át az igazságügyi tárcához, mivel a külügyminisztériumnál az EU-s elnökséggel kapcsolatos feladatokat is ellátnak.
A kabinet mai ülésén a Regionális és kisebbségi nyelvek chartájának alkalmazásáról szóló negyedik jelentést is jóváhagyta. A dokumentum a nemzeti kisebbségek jogainak törvényi, illetve a Nemzeti kisebbségek kultúrája dotációs programon keresztüli támogatását értékeli. Elemzi továbbá a kisebbségi nyelvek érvényesülését a művelődés, a hivatali ügyintézés és a bírósági eljárások során, illetve a kulturális rendezvények, a média, valamint a határon átnyúló együttműködéssel kapcsolatos projektek megvalósítása kapcsán. A Regionális és kisebbségi nyelvek chartájának alkalmazásáról szóló első jelentést 2003-ban, a másodikat 2008-ban, a harmadikat pedig 2012-ben hagyták jóvá.
A mai kormányülésen Martin Glváè védelmi miniszter javaslatára a kabinet szintén rábólintott arra, hogy Szlovákia hivatalos tárgyalásokat kezdjen Svédországgal Gripen repülőgépek bérléséről. A vadászgépek vagy a repülési órák konkrét száma egyelőre nem ismert, ezeket a tárgyalások során határozzák majd meg.

Forrás
TASR