2016. június 27., 14:34

Az Európai Unióból való kilépésért indítanak petíciót Kotlebáék

POZSONY. A Mi Szlovákiánk Néppárt még a héten meg kívánja kezdeni az aláírások gyűjtését azon petíciója keretén belül, amelyben Szlovákia az Európai Unió kötelékéből való kilépéséről szóló népszavazás kiírását szorgalmazza – jelentette be ma a pártelnök Marian Kotleba, aki a petíció elindításának szándékát már június 24-én jelezte, azt követően, hogy a britek a brexitre voksoltak.
201606271434520.01a_ajto_kotleba.jpg

„Ma elnökségi ülésünk van, ahol úgy alkotjuk meg majd akcióterveinket, hogy azok ütőképesek legyenek, s minden egyes polgárnak lehetőséget adjunk arra, hogy aláírásával kifejezésre juttathassa azzal kapcsolatos véleményét, hogy érdekli-e egy ilyen referendum kiírása, vagy sem" - közölte Kotleba.

A népszavazás elmondása szerint szükséges. Annak kiírására legalább 350 ezer támogatói aláírásra lesz szüksége. Kotleba azt szeretné, ha az emberek Szlovákia az Európai Unióból (EU) való kilépésére voksolnának. „Azért, hogy a Szlovák Köztársaság egy szuverén állammá legyen" – jelentette ki a Mi Szlovákiánk Néppárt (¼SNS) elnöke.

Elmondása szerint Szlovákia számára van élet az EU kötelékén túl is, sőt egyenesen úgy véli, hogy az ország jobban is működne. Kotleba pártja üdvözölte a brit népszavazás eredményét és Kotleba nem kívánja véleményezni az őket bírálókat, amelyek szerint az ¼SNS uniós kilépést szorgalmazó és más egyéb törekvései populisták.

Megosztás