Az Európai Unió szexi
Mindketten leszögezték: megéri a fáradságot, az áldozatot és pénzt, hogy az unió kilábaljon a válságból. Van Rompuy az eurózóna megmentése érdekében folytatott megbeszéléseket Pozsonyban.
A sajtó képviselői előtt kijelentette: megérti a szkeptikusokat, a tagországok kétkedését, amikor az uniós mentőcsomagról vagy Görögország megsegítéséről van szó, de biztos benne: ha minden ország összefog, a bajok legyőzhetők, és a csatából Európa megerősödve kerül ki.
Van Rompuy azt is elmondta, akik eddig elfogadták a közösség előnyeit, kötelesek felelősséget vállalni a problémák megoldása érdekében is. Radièová leszögezte: a közös jövő képe kell, hogy összekapcsolja a tagállamokat, s ennek érdekében mindent meg kell tenni. Itt, Szlovákiában a termelés felfuttatásával, a munkahelyteremtéssel is.
Herman Van Rompuy Pozsonyban a többi közjogi méltósággal is találkozott, és tárgyalt a görög segély legnagyobb ellenzőjével, Richard Sulík házelnökkel is.