Az Európai Bizottsághoz fordulnának a nővérek
Az egészségügyi tárca minderről még tárgyalni akar a nővérekkel. A tervek szerint újabb kétoldalú találkozójukra december közepén kerül majd sor. A minisztérium azt állítja, hajlandó figyelembe venni a racionális javaslatokat. A szaktárca a rendeleten keresztül akarja megerősíteni az asszisztensek kompetenciáit, azt állítva, hogy csak olyan terjedelemben, amihez megvan az elégséges képzettségük.
„Hisz Szlovákia ratifikálta a nővérek szakmai tevékenységéről szóló irányelveket, amelyek kimondják, megengedhetetlen, hogy az egészségügyi asszisztens végezze el az ő munkájukat” – mutatott rá Iveta Lazorová, a Szlovákiai Nővérek és Szülészasszisztensek Kamarájának (SKSaPA) elnöke. Bízik abban, hogy ha a kamara megszólítja az EB-t, akkor az „igazat ad majd neki”. Lazorová véleménye szerint az asszisztenseknek elsősorban azzal kellene foglalkozniuk, hogy a páciens megkapja az ételt-italt, szükség esetén átpelenkázzák, illetve ne legyenek felfekvései.
Egyebek mellett a nővéreknek az sem tetszik, hogy az egészségügyi asszisztens izomba adhasson be injekciót. „Technikailag ezt alapjában véve tudniuk kellene. Érteni kell azonban a beszúrás technikájához is, például az olajos vagy vizes szuszpenzió esetében. A nővérek értenek ehhez, de ért-e hozzá minden asszisztens is? Hiszen a képzési programjaikban nem szerepel a farmakológia” – magyarázta Lazorová.
A kamara azzal sem ért egyet, hogy az egészségügyi asszisztens az orvos alárendeltje legyen. Az Európai Unió valamennyi országában őket egy nővér irányítja – hangsúlyozza a kamara, egyúttal rámutatva, hogy erre figyelmeztették a minisztériumot is, de az figyelmen kívül hagyta az információt.
A Szlovákiai Nővérek és Szülészasszisztensek Kamarája elismerte, bizonyos kérdésekben sikerült megállapodnia a minisztériummal, de ezeket „a már javasolt módosítások kozmetikai rendezésének“ tartja. Például azt is sikerült elérni, hogy az egészségügyi asszisztensek egyes műveleteket ne a 15, hanem csak a 18 év feletti pácienseken végezhessék el.
„A javaslatban részletesen nem határozzuk meg azt, hogy majd ki irányítja az asszisztenst, a gyógymód kiválasztásáért azonban az orvos felel” – magyarázta az egészségügyi tárca szóvivője, Stanislava Luptáková. Azt, hogy majd ki kinek az alárendeltjévé válik, a tárca szerint az egyes egészségügyi szolgáltatók belső szervezési előírásai határozzák meg.
„Megmagyaráztuk egymásnak az álláspontjainkat, egyes észrevételeket figyelembe vettünk” – értékelte a tanácskozást Luptáková. Úgy véli, hogy a tervezett intézkedés a gyakorlatban az asszisztensek számára csak olyan műveletek elvégzését teszi lehetővé, amihez megvan a szükséges képzettségük. „Mindegyik egészségügyi asszisztensnek érettségi vizsgával végződő egészségügyi középiskolai végzettséggel kell rendelkeznie egészségügyi asszisztens tanulmányi szakon” – hangsúlyozta.
Az egészségügyi tárca azért akarja megerősíteni az asszisztensek jogkörét, hogy azáltal részben tehermentesítse a nővéreket. „Mérsékelnie kell a rendszerben mutatkozó hiányt” – szögezte le Luptáková. A javaslatot az egészségügyi asszisztensek mellett több egészségügyi és orvosi szervezet is támogatja.
