Az erdélyi Vincze Loránt lett a FUEN új elnöke
"Megtiszteltetés számomra a FUEN vezetőségét átvenni, amely történelme során különböző időket élt meg, jó és rossz pillanatokat egyaránt. Elnökként büszkén viszem tovább a FUEN 67 éves örökségét és képviselem az európai nemzetiségek nagy közösségét" - mondta köszönőbeszédében a FUEN új elnöke, hangsúlyozva, hogy az őshonos európai nemzeti kisebbségek érdekeinek előmozdítására kapott felhatalmazást
Az MKP delegációja kezdettől fogva támogatta Vincze Lóránt jelöltségét, és a határon túli magyarok további tagszervezeteivel közösen, jelentős mértékben hozzájárult ezen nemzetközi jelentőségű sikerhez. Az MKP delegációját Berényi József, Horony Ákos és Lancz Attila alkották.
A FUEN-közgyűlés szavazásán Vincze Loránt 89, míg a németországi dánokat képviselő Dieter Paul Küssner 74 szavazatot kapott. Az RMDSZ külügyi titkáraként Brüsszelben dolgozó Vincze Loránt korábban a FUEN alelnöki tisztségét töltötte be, és a kisebbségi tárgyú Minority SafePack európai polgári kezdeményezés ügyét koordinálta.
Az újságírói alap- és közigazgatási mesterdiplomával rendelkező, 38 éves Vincze Loránt 2002 és 2007 között a román közszolgálati rádió bukaresti stúdiójának a magyar adását, majd 2007 és 2009 között az Új Magyar Szó napilap kiadóját vezette. 2009-től Winkler Gyula európai parlamenti képviselő munkatársa.
Az új FUEN-elnököt jelölő Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a jelölésében úgy fogalmazott, fontos, hogy a FUEN kisebbségi ernyőszervezetként tovább erősödjön, megkerülhetetlen tényezővé váljon, kezdeményezései nyomán az európai intézmények is felismerjék, hogy nem halasztható tovább az őshonos kisebbségek helyzetének rendezése.
Vincze Loránt megválasztása előtt egy, a menekültkérdésről szóló wroclawi pódiumbeszélgetésen azt hangsúlyozta, hogy egyértelmű különbséget kell tenni menekültek és bevándorlók, valamint az őshonos kisebbségek és a bevándorlói csoportok között.
"Humanitárius kötelességünk szolidaritást vállalni a háború elől menekülőkkel, de nekünk elsősorban az őshonos közösségek sorsát kell szem előtt tartanunk" - mondta Vincze Loránt.
A FUEN az európai nemzeti kisebbségeket 1949 óta képviselő, 84 tagszervezetből álló nemzetközi civil ernyőszervezet.
