2015. január 24., 12:34

Az elnöki palota elé vonulnak a szakszervezetek

POZSONY. Andrej Kiska köztársasági elnök nem volt képes ellenállni a munkáltatók lobbijának, így a gyengék felkarolásával kapcsolatos kampánybeszéde egyelőre csak ígéret marad – vélik a szakszervezetek.

Minderről Jozef Kollár, a Szakszervezeti Szövetségek Konföderációjának (KOZ) elnöke, valamint Emil Machyna, a vasas szakszervezet (OZ KOVO) elnöke beszélt, annak kapcsán, hogy az államfő újratárgyalásra visszautalta a törvényhozásba a Munka Törvénykönyve módosítását, amely szigorítaná az állásközvetítő ügynökségeken keresztüli foglalkoztatást.

A szakszervezetisek Kollár elmondása szerint még 2014. december 5-én arra kérték Andrej Kiska köztársasági elnököt, írja alá a Munka Törvénykönyve módosítását. "Meglepetésünkre az államfő csakis a munkáltatókkal találkozott. A módosító javaslat visszautalását érintő személyes állásfoglalásában is egyértelműen elhangzott, hogy a munkáltatók, munkáltatói szövetségek és egyes munkáltatók nyomásgyakorlására döntött úgy, hogy a Munka Törvénykönyve vonatkozó módosítását visszautalja a parlamentbe. A módosító javaslat visszautalásának indoklásában még csak említésre sem kerül, hogy a KOZ arra kérte az elnököt, lássa el kézjegyével a törvényt” - mondta Kollár.

„December 5-e óta nem érkezett válasz a levelünkre, azaz nem kaptunk választ az államfői hivataltól. A KOZ mély felháborodását és sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy Andrej Kiska köztársasági elnök - akinek kampánya a gyengék felkarolásáras is épült – a Szlovák Köztársaság államfői pozíciójából tagadta meg mindazok megsegítését, akik nem képesek megbirkózni saját gondjaikkal” – tette hozzá Kollár, akinek elmondása szerint ezért ismételten írásban szólították meg az államfőt. „Egyben levélben fordultunk Jana Laššákovához, a legnagyobb frakció, az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) frakciójának vezetőjéhez is azzal a kéréssel, hogy a Munka Törvénykönyvének módosítása ismét elfogadásra kerüljön a parlamentben” – közölte a KOZ elnöke.

"Az, hogy az államfő nem írta alá a Munka Törvénykönyve módosítását rendben van, de az, hogy nem fogadott minket, már nincs rendben. Ha fogadta a Munkáltatók Országos Uniójának (RÚZ) képviselőit, amely bizonyos állásközvetítő ügynökség érdekeit is képviseli, akkor meggyőződésem, hogy minket is fogadnia kellett volna" - jelentette ki Emil Machyna. Az OZ KOVO elnökének elmondása szerint manapság ezekben az ügynökségekben törvénybe ütköző cselekményekre is van példa. Mint leszögezte, számos ilyen állásközvetítő ügynökség törvényellenes tevékenysége folytán évente nagyjából 100 millió euró - javarészt adóbevételtől - esik el az állam.

A KOVO vasas szakszervezet, amelynek tevékenységi ágazatában 90 százalékos az állásközvetítő ügynökségeken keresztül történő foglalkoztatás jelenléte, éppen ezért 2015. január 27-én, kedden 15 órai kezdettel tiltakozó gyűlést szervez a pozsonyi elnöki palota előtti térre. „Figyelmeztetem a Szlovák Köztársaság elnökét, hogy hallja meg azok hangját, akik valóban ínséges állapotban vannak, akik bizonytalanságok közepette, állásközvetítő ügynökségeken keresztül vállalnak munkát, miközben folyamatosan kihasználják szociális helyzetüket” – tette hozzá a KOVO vezetője.

Az ellenzéki Szabadság és Szolidaritás (SaS) a szakszervezetekkel ellentétben egyetért az államfői lépéssel. „Értékeljük az elnök úr döntését és teljes mértékben osztjuk azt a véleményt, hogy a Szlovák Köztársaság egy ilyen jogszabály elfogadásával elveszítené a környező államokkal szembeni versenyképességét a munkaerőpiac terén. A Smer képviselői által elfogadott Munka Törvénykönyvének módosítása a munkáltatói környezet egyetlen egy mai problémájára sem nyújt megoldást, ezért helyesnek tartjuk, hogy az államfő visszautalta a módosítást, s annak elfogadását teljes egészében elutasította” – nyilatkozta Jana Kiššová, az SaS alelnöke.

Megosztás