2018. november 9., 13:50

Az elnök megvétózta az üdülési utalványokról szóló törvényt

Andrej Kiska államfő visszautalta a parlamenti képviselőknek újratárgyalásra az idegenforgalom támogatásáról szóló törvénymódosítást. A jogszabály szerinte aránytalanul diszkriminálja az alkalmazottak egy részét az üdülési hozzájárulás igénylésével összefüggésben.

Andrej Kiska
Fotó: TASR

Az államfő a vétójával nem a dolgozók üdülési hozzájárulása ellen van. „A kormánynak és a parlamentnek jogában áll olyan eszközökkel támogatni a hazai idegenforgalmat, amilyeneket jónak látnak" – állapította meg Kiska.

Felhívja azonban a figyelmet, hogy a törvényjavaslat három kategóriába osztja szét az embereket, az alapján, hogy kettőnél több vagy kevesebb éve dolgoznak a munkahelyükön, illetve, hogy a cég, amelyben dolgoznak, ötvennél kevesebb vagy több főt foglalkoztat.

A dolgozók egy részének így biztosított az üdülési utalvány, egy részüknek automatikusan nem jár, egy részüknél pedig a munkáltató döntésétől függ, hogy kapnak-e üdülési csekket vagy nem.

„Ez az egyenlőtlenség, amely a dolgozók között kialakul, semmilyen módon nem tükrözi a valós igényeket, ahogy az ország szociálpolitikájának irányelveit sem, ezért a törvénymódosítást szükségtelennek tartom" – szól Kiska indoklásában.

A dolgozók létszámára és a munkaviszony hosszára Kiska szerint nem lehet a megkülönböztetett bánásmód objektív alapjaként tekinteni.

A törvényjavaslat az államfő szerint ellent mond az Alkotmánybíróság és az Európai Unió Bírósága alapvető elveinek, amelyek a diszkrimináció megtiltására vonatkoznak.

Az SNS által beterjesztett törvénymódosítás értelmében jövő januártól bevezetnék az üdülési hozzájárulást a dolgozók számára. A hozzájárulás az indokolt költségek 55 százaléka lenne, legfeljebb évi 275 euró.

A törvényjavaslat értelmében csak azok a cégek lennének kötelesek az alkalmazottaiknak üdülési csekket biztosítani, akik 50 vagy több fős személyzettel rendelkeznek, és csak azoknak a dolgozóknak, akik legalább 24 hónapot ledolgoztak az adott helyen. Azoknak a munkáltatóknak, akik 49 vagy kevesebb dolgozóval rendelkeznek, az üdülési csekk biztosítása önkéntes lenne.

A javaslat beterjesztői szerint az intézkedés fellendítené az idegenforgalmat. Azzal érvelnek, hogy azokban az országokban, ahol hasonló rendszer működik – Franciaország, Magyarország, Olaszország -, megnőtt a hazai turisztika iránt való érdeklődés.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.