Az ellenzék leváltaná Richtert

Az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (O¼aNO-NOVA), valamint a Szabadság és Szolidaritás (SaS) képviselői szándékukat csütörtöki sajtótájékoztatójukon közölték, ahol azt is elmondták, a Richter leváltására irányuló indítvány eddig már az ellenzék 50 képviselője látta el kézjegyével.
Natália Blahová, az SaS parlamenti frakciójának alelnöke egyúttal arról is tájékoztatott, hogy támogatási csalás miatt feljelentette a galántai Tiszta nap (Èistý deò) javítóintézetet. Pillanatnyilag a nagyszombati kerületi rendőrség foglalkozik az üggyel. Bláhová szerint az intézetek közötti gyermekcserékből származó pénzekből egy úgynevezett fekete pénzalapot hoztak létre. Mint mondta, az intézmény egyik alkalmazottja szerint a pénzzel a kurátorokat akarták arra ösztönözni, hogy a gyermeket a Tiszta nap intézetbe küldjék.
„Ezzel a fortéllyal legkevesebb még egy intézményt megszédítettek, egyről tudunk is, amelyikkel együttműködtek. Szerződést kötöttek, hogy a gyermeket az egyik intézményből a másikba küldik, a másikból pedig egyet magukhoz vesznek. Mindketten pénzt kaptak érte. Az egyik a Tiszta nap intézménytől kapott 1 200 eurót, a Tiszta nap pedig attól a bizonyos másik intézménytől, szintén 1 200 eurót. A pénzek útja így követhetetlenné vált” – magyarázta Blahová.
Mindkét intézmény megkapta a szolgáltatásért járó pénzt, s ily módon kvázi tisztára mosták magukat. "Egy, az intézmény szabad döntési hatáskörébe tartozó szolgáltatási csomagról kötöttek szerződést. Ily módon úgymond lekerültek az ellenőrzés horizontjáról” – jegyezte meg Bláhová. Információ szerint az eset legalább öt gyermeket érintett. „Felmerült a gyermekek ellátására irányuló állami pénzekkel való visszaélés gyanúja” – tette hozzá.
Az ellenzék véleménye szerint az intézettől meg kellett volna vonni az akkreditációt, de Richter munkaügyi miniszter az akkreditációs bizottság javaslata ellenére sem tette meg. „A Tiszta napnak már rég zárva kellene lennie, a gyermekeknek pedig egy másik intézményben, biztonságban” – jelentette ki Richard Sulík, az SaS elnöke hangsúlyozva, hogy Richternek pedig már rég távoznia kellett volna. Blahová ezt azzal egészítette ki, hogy egy ilyen intézménynek nincs helye a tisztességes társadalomban. Az O¼aNO -NOVA képviselője, Eirka Jurinová egyetértett az elhangzottakkal, s elutasítja az ügy bagatellizálását, amire véleménye szerint Richter törekszik. „A tisztségét dilettáns módon látja el, a Tiszta nap ügyet pedig takargatni igyekszik” – jegyezte meg Jurinová. Az ellenzék Richter fején kívül az ügy tisztességes kivizsgálását is követeli.
Blahová tájékoztatásában a miniszter elleni, az akkreditáció megvonásának elutasítása miatti beadványáról is szót ejtett. Richter döntését törvényellenesnek tartja, a beadványt, mint mondta, a Legfelsőbb Ügyészség (GP) nem büntetőügyekre specializált szakosztálya foglalkozik, s azt az ENSZ gyermekjogi bizottsága is vizsgálja. „Továbbá az akkreditációs bizottság is, ahol ismét javaslatot tettem a Tiszta nap akkreditáció megvonására irányuló eljárás újbóli megindítására” – zárta le a témát Blahová.