Az ellenzék Kaliòák menesztésére szólítja fel Ficót

Az ellenzéki Szabadság és Szolidaritás (SaS), valamint az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (O¼ANO-NOVA) képviselői azt ígérték, kedden foglalnak majd állást a Robert Kaliòák belügyminiszter mai sajtótájékoztatóján elhangzottak kapcsán. Richard Sulík, az SaS elnöke azonban úgy véli, a belügyminiszter hazudott, s csak „megerősítette a kapcsolatát Bašternákkal, amely kérdést eddig elkerült”.
Sulík szerint a Kaliòák ismételt menesztésére tett kísérlettel az ellenzék esélyt ad a koalíciós partnereknek, akik eddig hallgattak, hogy átértékelhessék eddigi álláspontjukat, illetve betartsák a választások előtt tett ígéreteiket.
„Nem szokványos dolog, hogy a különleges ügyész arra utasítja a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) vezetőjét, aki egyébként Kaliòák belügyminiszter közvetlen alárendeltje, hogy vizsgálódjon Kaliòák körül” – jegyezte meg az SaS elnöke.
Igor Matoviè, az O¼ANO-NOVA vezetője szerint anélkül, amit az SaS egyik képviselőjének asszisztense tett, a közvélemény soha nem értesült volna arról, mi történik.
Matoviè egyúttal felszólította Robert Fico miniszterelnököt, hogy péntekig menessze a belügyi tárca vezetőjét. Ellenkező esetben tiltakozó megmozdulást szervez a Bonaparte-komplexum elé, ahol a kormányfő lakik. Emellett ismételten felszólította Ficót, hogy költözzön ki „az adócsaló Bašternák” lakásából.