Az ellenzék hamarosan megpróbálja leváltani Pavlis minisztert
A javaslatot az OľaNO, a SaS képviselőin és független honatyákon kívül a KDH és a Most-Híd képviselői is aláírták. A javaslatot még a mai nap folyamán benyújtják a parlament iktatójába.
Pavlist összeférhetetlenség miatt szeretnék leváltani, ezt a helyzetet a Port Service társaság és a Nemzeti Vagyonalap között zajló, a sajtóban is vitatott bírósági per idézte elő. Az állam a per során 60 millió eurót veszíthet. Az ellenzéki honatyák szerint Pavlis hosszú távon segítette a céget ebben a bírósági perben. Ezt nemcsak a Nemzeti Vagyonalap felügyelő tanácsának tagjaként, hanem miniszterként is tette.
A cég, amelyben Pavlis a múltban az igazgatótanács tagja volt, 60 millió eurót követel az államtól a Szlovák Hajózási Vállalat és Kikötők sikertelen privatizációja miatt. A pályázók közül amiatt zárták ki a céget, hogy nem teljesítette a feltételeket. A társaság jelenlegi tulajdonosának székhelye Curacao szigetén, Venezuela partjainál van.
Az ellenzék arra figyelmeztet, hogy a társaság csak 5 nappal azelőtt nyújtott be vádiratot a Nemzeti Vagyonalap ellen, hogy Pavlis az alap felügyelő tanácsának tagja lett. Ebből a pozícióból Pavlis 600.000 korona kölcsönt folyósított a cégnek, mert elveszítette a Nemzeti Vagyonalappal folytatott bírósági pert a Pozsonyi Kerületi Bíróságon. Pavlisnak ugyanis meg kellett fizetnie a bírósági illetéket, hogy fellebbezést nyújthasson be a Legfelsőbb Bíróságra.
Még nagyobb hibát követett el Pavlis a gazdasági minisztérium államtitkáraként. A Nemzeti Vagyonalap a gazdasági tárcához tartozik, a gazdasági minisztériummal együtt kell működnie a privatizációs projektek során keletkezett problémák és viták megoldásában. Daniel Lipšic elmondta, hogy a társaság 2008-ban elvesztette a pert az állammal szemben.
A honatyák szerint a kormánynak felelősséget kell vállalnia, és Pavlist vissza kell hívnia funkciójából. Pavlis szerint koholt vádakról van szó, és elutasít minden kapcsolatot az adott céggel 2006-tól. Robert Fico (Smer-SD) kormányfő nemrég kijelentette, hogy egyelőre nem lát indokot Pavlis leváltására.