2015. július 18., 16:15

Az egészségügyi nővérek elutasítják a minisztérium bérszabályozási javaslatát

POZSONY. Az egészségügyi nővérek szakszervezete nem ért egyet a szaktárca által kidolgozott bérszabályozással. Monika Kavecká, a Nővérek és Szülészasszisztensek Szakszervezeti Szövetségének (OZSaPA) elnöke az állami hírügynökségnek adott nyilatkozatában a sztrájk lehetőségét sem zárta ki, amennyiben őszig nem változik a helyzet.

A szakszervezetek nyílt levélben fordultak Robert Fico  miniszterelnökhöz. „Már nincs kedvünk ahhoz, hogy továbbra is mi legyünk a jók, a szófogadók, akik arra várnak, mikor kapnak néhány morzsát“ – írta Kavecká. A helyzet megoldására szeptemberig adtak időt a kormányfőnek és az egészségügyi minisztériumnak. „Tárgyalásokat kezdeményezünk, de nemcsak pusztán párbeszéd-játékot, mert az akár forró őszbe is torkollhat“ – üzenték a nővérek levelükben.

A jogszabály - az orvosokat kivéve - a kórházak 25 alkalmazotti státuszának bérét szabályozza, mint például a gyógyszerészek, a nővérek, a laboránsok vagy betegszállítók fizetését. A javaslat – az orvosok bérszabályozásának mintájára - meghatározza a bérek minimális alapilletményét. Egy nővérnek az alapilletménye - az állami egészségügyi alkalmazottakhoz vagy gyógytornászokhoz hasonlóan - a nemzetgazdaság két évvel ezelőtti havi átlagfizetésének legkevesebb 0,81-szerese kell, hogy legyen.

Az egészségügyi minisztérium hónapokig dolgozott a jelenleg tárcaközi egyeztetésre bocsátott törvénymódosító indítványon. A javaslatnak az Alkotmánybíróság (ÚS SR) döntését is figyelembe kellene vennie, mely 2013-ban törvényellenesnek nyilvánította a nővérek bérét szabályozó jogszabályt. „Fontos, hogy végre van egy törvény, mely az összes egészségügyi dolgozó bérét szabályozza, tehát nemcsak a nővérekét és a szülészeti asszisztensekét. Hasonlóan fontos figyelembe venni a tényt, hogy az egészségügyi minisztérium csupán a hatáskörébe tartozó egészségügyi intézményekben eszközölhet módosításokat” – nyilatkozta Viliam Èislák kormánypárti egészségügyi miniszter.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.