2015. július 16., 12:37

Az egészségügyi biztosítók késéssel küldik ki az éves elszámolást

POZSONY. Egyes egészségbiztosítók megkezdték a 2014-es évre vonatkozó éves elszámolások kézbesítését ügyfeleinek. A tavalyi évvel szemben az ügyfelek néhány héttel később kapják kézhez az éves elszámolást, mivel az állami intézmények késve bocsátották rendelkezésükre az elszámoláshoz szükséges adatokat.

„A szükséges adatok nélkül nem lehetett elkészíteni az elszámolást” – szögezte le a TASR ügynökségnek nyilatkozva a Dôvera egészségbiztosító PR specialistája, Branislav Cehlárik. A Dôvera már megkezdte az éves elszámolások kézbesítését. Eddig csaknem 94 500 ügyfelének küldte el az elszámolást. A többi kliens – köztük 45 ezer biztosított személy és 25 ezer munkáltató – a nyár folyamán kapja meg a dokumentumot.

„Jelenleg 41 ezer ügyfélnek van fizetési hátraléka összesen 12 millió euró értékben, 15 500 személy pedig a kelleténél többet fizetett a biztosítónak, ez utóbbi 3,5 millió eurót tesz ki” – tájékoztatott Cehlárik.

Az Általános Egészségbiztosító (VšZP) több mint 363 ezer ügyfelének készít éves elszámolást. „Az első 60 ezer küldeményt a jövő hét folyamán kapják kézhez ügyfeleink, az adatokat azonnal feldolgoztuk“ – tájékoztatta a TASR ügynökséget a biztosító szóvivője, Petra Balážová. Az ügyfelek részéről körülbelül 25,2 millió euró nagyságú elmaradás van a biztosító felé, a túlfizetés a 2014-es évre vonatkozóan 10,5 millió euró volt. A szóvivő nem pontosította, hogy hány személy fizetett többet és hány személynek van tartozása a biztosító felé. Szerinte a komplex adatok csak az összes éves elszámolás feldolgozása után lesznek ismertek.

Az Union biztosító a közeljövőben küldi el ügyfeleinek az éves elszámolást. „Jelenleg a kézbesített adatokat dolgozzuk fel” – tájékoztatott a biztosító szóvivője, Judita Smatanová. Mint mondta, még nem ismeri a biztosító a hátralékok és a túlfizetések összegét.

Az egészségügyi biztosítóknak 2015. szeptember 30-ig kell elvégezniük az éves elszámolást, azon személyek esetében, akik később adták be adóbevallásukat, az időpont egy hónappal későbbre tolódik. Az éves elszámolást vállalkozóknak és olyan személyeknek küldik el, akik saját maguk fizetik az egészségbiztosítást.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.