Az állandó lakhelyen kell szavazni, nem adnak ki választói igazolványt

Azok a felnőtt szlovák állampolgárok és külföldi személyek szavazhatnak, akik az adott megyében állandó lakhellyel rendelkeznek. A választási helyiségben személyazonossági igazolványukkal vagy a külföldieknek lakhatást engedélyező okmánnyal kell igazolniuk magukat. Aztkövetően kapnak egy település vagy városrész hivatalos bélyegzőjével ellátott, üres borítékot és két szavazólistát. Az egyik a megyei elnök, a másik pedig a megyei képviselők megválasztására szolgál.
A választók úgy szavazhatnak, hogy bekarikázzák a számukra szimpatikus jelöltek sorszámát. A megyei elnök esetében csak egyetlen jelölt sorszámát karikázhatják be. A képviselők választása kapcsán mindig legfeljebb annyi jelöltet karikázhatnak be, ahány képviselőt kell megválasztani az adott választási körzetben. A megválasztandó képviselők számát a jelöltlistán is feltüntetik.
A megyei választásokra november 4-én kerül sor Szlovákiában. Idén ötödik alkalommal választhatjuk meg a megyei elnököket és képviselőket. Korábban 2001-ben, 2005-ben, 2009-ben és 2013-ban szavazhattunk. Most először lesz egyfordulós a szavazás, ami korábban mindig kétkörös volt. Megyeelnök az a jelölt lesz, aki a legtöbb érvényes szavazatot szerzi meg. Idén a megyefőnököt és a képviselőket is öt évre választjuk meg, korábban a mandátumuk csak négy évre szólt. Ez egy egyszeri intézkedés, amely következtében 2022-ben egyidejűleg tarthatják majd meg a megyei és a helyhatósági választásokat.