2018. november 9., 15:55

Az állami komisszió választási korrupció ügyében vizsgálódott

A választásokért és a politikai pártok pénzügyeinek ellenőrzéséért felelős állami komisszió átadta az Alkotmánybíróság Speciális Ügyészi Hivatalának azokat a javaslatokat, amelyeket a felmerült választási korrupcióval szemben hozott létre. A csütörtöki ülésen beszéltek a kampánycsendről és annak lehetséges megszegéséről a közösségi hálókon. Elfogadták azt a döntést, amelynek értelmében a nem fizetett bejegyzések nem számítanak kampánynak.

önkormányzati választások 2018
Fotó: TASR

A komisszió megállapította, hogy a tiltás, amelynek értelmében sem a pártok, sem a jelöltek nem reklámozhatják magukat a kampánycsend idejében, csak azokra a szolgáltatásokra vonatkozik, amelyekért fizettek. Ilyen például a reklámtábla, a reklámüzenet, a közösségi hálón megjelenő szponzorált hirdetések és egyebek. „Ebből pedig az következik, hogy a közösségi hálón megjelenő bejegyzések nem számítanak választási kampánynak, mivel nem fizettek értük" – szól a döntés.

Az állami választási komisszió arra is felhívja a figyelmet, hogy a kampánycsend idejében tilos a megrongálódott plakátok újraragasztása és újak felhelyezése. Azok a plakátok, amelyeket a kampánycsend kezdete előtt ragasztottak ki, maradhatnak. „A felhelyezett plakátok csak az eredeti helyükön maradhatnak, tilos az áthelyezésük" – teszi hozzá az állami komisszió.

A helyhatósági választásokra november 10-én kerül sor, reggel hét órától este tízig. A választási kampány ideje véget ért, jelenleg kampánycsend van érvényben. Ezalatt tilos a kampány, a tiltás megszegéséért büntetést szabhatnak ki a hatóságok. Több mint 4,4 millió lakos adhatja le a voksát a polgármesterekre és a helyi önkormányzati képviselőkre.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.