2015. július 21., 09:53

Arányaiban Magyarországra érkezik a legtöbb migráns

BUDAPEST. Terület- és lakosságarányosan Magyarországra érkezik a legtöbb bevándorló, ezért kényszerül a kormány intézkedésekre a migránsáradat megfékezésére. Erről a nagyobbik kormánypárt országgyűlési frakciójának szóvivője az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában beszélt.

Tuzson Bence elmondta: a tavalyi 42 ezerrel szemben az idén már július közepéig 86 ezer illegális bevándorló érkezett Magyarországra. Ez azt jelenti, hogy terület- és lakosságarányosan Magyarországra érkezik a legtöbb migráns - tette hozzá.   

A migráció megállítását szolgálja a többi között a déli határra tervezett műszaki zár is, amely a tervek szerint november végére készülhet el. Ugyancsak ez a célja a menekültügyi eljárás tervezett felgyorsításának, illetve annak, hogy az eddigi szabálysértés minősítéssel szemben bűncselekmény lehet majd a tiltott határátlépés - sorolta az intézkedéseket szóvivő.   

Azzal kapcsolatban, hogy Szegeden bevándorlónak vélt barátja miatt vertek meg egy fiatal nőt, Tuzson Bence úgy fogalmazott, hogy az ország problémáját nem lehet összekeverni egy bűncselekménnyel, ami ellen a legszigorúbban fel kell lépni.
 

Több mint ezerkétszáz határsértőt tartóztattak föl Csongrád megyében

1270 határsértőt - köztük 253 gyermeket - tartóztattak föl a rendőrök a polgárőrökkel együttműködve Csongrád megye déli részén hétfőn – tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője kedden az MTI-t.   

Szenti Szabolcs közölte, a legnagyobb csoportot éjfél előtt Mórahalom közelében fogták el a rendőrök, ott 65 afgán, öt szír, három bangladesi, két togói, négy kameruni, 18 kongói, hat iráni és két nigériai állampolgár lépte át illegálisan a zöldhatárt. A határsértők ellen idegenrendészeti eljárást kezdeményezett a rendőrség.   

Országszerte tiltott határátlépés miatt hétfőn összesen 1498 embert fogtak el a rendőrök, két esetben közokirat-hamisítás, két gyanúsított ellen embercsempészet miatt indult büntetőeljárás – tudatta az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.