2019. július 19., 17:22

Čaputová: Segítsünk a családoknak, és kerüljük a megosztottságot

Szlovákiában a családokat leginkább a rossz szociális és gazdasági körülmények, az alacsony fizetések, és valamelyik szülő külföldi munkavégzése veszélyezteti. Ezt Zuzana Čaputová köztársasági elnök közölte a közösségi oldalán a szombati (július 20.) Pride és a Büszkék a Családra (Hrdí na rodinu) nevű kezdeményezés felvonulása kapcsán. Hangsúlyozta a családok védelmének a fontosságát, ugyanakkor az LGBTI közösség jogi helyzetének a javítására is felhívta a figyelmet.

Zuzana Čaputová
Fotó: TASR

„Mindkét közösség szabad véleménynyilvánítási jogát tiszteletben tartom. Fontos azonban felhívni a figyelmet az LGBTI közösséghez tartozók jogi helyzetének a javítására, ahogy a szlovákiai családok támogatását és védelmét segítő körülményeknek a jobbítására is” – állapította meg az államfő.

Szerinte mindenki jót akar a családtagjainak, és azt szeretné, ha egy olyan nyílt és korrekt társadalomban élnének,

amelyben mindenkinek egyforma esélye van a boldogulásra, nemzeti, vallási, nemi vagy más hovatartozástól és szexuális orientációtól függetlenül”.

Čaputová megérti az emberek aggodalmát, és elutasítja mindazt, ami rontja a családok helyzetét. Szerinte a legnagyobb gondot a rossz szociális és gazdasági körülmények, illetve az alacsony fizetések okozzák, vagy ha a szülőknek külföldön kell munkát vállalniuk. Hozzátette: az értékek szintjén megfogalmazódott aggodalmakat is megérti.

De azt akarom mondani, hogy segítsük a családokat, és ne féltsük ezek értékeit. A homoszexuálisoknak is van édesanyjuk, édesapjuk, nagyapjuk és nagyanyjuk – családjuk, amely ugyanolyan fontos a számukra, mint nekünk”

– tette hozzá.

Mint elmondta: megérti a mássággal kapcsolatos félelmeket is, ugyanakkor bízik benne, hogy a családtagjaink iránti szeretet képes összekötni az embereket. „Azt kívánom, hogy oda tudjuk figyelni egymásra, és hogy mutassunk nagyobb béketűrést és tapintatot mások iránt” – tette hozzá.

Čaputová sem a Szivárványos Felvonuláson, sem a Büszkék a Családra (Hrdí na rodinu) nevű felvonuláson nem vesz részt - Peter Pellegrini (Smer-SD) kormányfőhöz hasonlóan. Mindketten elfogadják a két közösség szabad véleménynyilvánítási jogát, ha az nyugodtan zajlik. Andrej Danko (SNS) parlamentelnök a Büszkék a Családra felvonuláson vesz részt. Danko szintén tiszteletben tartja a közösségek jogait, de a határ számára az egynemű párok gyermek-örökbefogadásánál van.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.