2017. október 23., 13:37

Andrej Kiska New Yorkban Soros Györggyel találkozott

POZSONY. Soros György milliárdos üzletemberrel találkozott szeptemberben New Yorkban Andrej Kiska államfő. A találkozó részleteiről egyelőre nem derült ki semmi. Ez ügyben Peter Marèek független képviselő már kért információkat az elnöki hivataltól, de eddig nem járt sikerrel.
201710231335290.0000000000000000000000000000000000000000001a_kisak.jpg

Az egyórás találkozó részleteiről és a megvitatott témákról nem kerültek nyilvánosságra információk. Ugyanakkor az eddigiek alapján valószínűleg nem négyszemközti találkozó volt, szlovák részről többen is jelen voltak a megbeszélésen.

A törvényhozás jelenleg független képviselője, Peter Marèek az információkhoz való szabad hozzáférésről szóló törvény alapján a találkozó témáira és részleteire vonatkozóan már korábban is adatigénylést nyújtott be, de mivel nem kapott konkrét válaszokat, újra megtette azt.

Marèek, aki a Család vagyunk (Sme rodina) párt listáján jutott be a parlamentbe, azt mondta: elégedetlen az államfő egyik tanácsadója által az adatigénylésre neki küldött válasszal és így újabb igénylést nyújt be. Mint mondta: pontos, minden kérdésére kitérő válaszokat akar kapni, valamint kéri a találkozón elhangzottak leiratát is.

A képviselő  azzal érvelt: a társadalomban "komoly félelmeket" kelt egy ilyen - a világ egyik legbefolyásosabb emberével tartott és ráadásul titkos - találkozó, mivel felveti annak lehetőségét, hogy "az olyan,  demokratikus legitimitással nem rendelkező személyek, mint Soros megpróbálhatják irányítani vagy befolyásolni a nemzetközi történéseket."

Kiskát tanácsadói által korábban már többször is összefüggésbe hozták Soros által támogatott szervezetekkel. Az államfő tanácsadóiról Robert Fico kormányfő tavasszal azt mondta: Kiska az ő hatásukra szít politikai konfliktusokat a kormánnyal. Fico szerint a tanácsadók befolyása olyan mértékű, hogy az államfő esetenként még saját nyilatkozatainak szövegét sem ismeri.

Robert Fico és Andrej Kiska politikai szembenállása az államfő három és fél évvel ezelőtti megválasztása óta érezhető, az  leginkább néhány külpolitikai kérdésben, illetve a migrációs válság megítélésében követhető nyomon. Kiska  ezen a téren a szlovák kormány hivatalos álláspontjával is szembemenő - befogadás párti - álláspontot képvisel.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.