2019. március 31., 09:30

Andrej Kiska és Peter Pellegrini is gratulált Zuzana Čaputovának

Andrej Kiska államfő egy csokor virággal gratulált Zuzana Čaputovának az elnökválasztás második fordulójában szerzett győzelméhez. A nem hivatalos, előzetes eredmények szerint Kiska helyét az elnöki palotában Zuzana Čaputová veszi át június 15-én.

Andrej Kiska Zuzana Čaputová
Fotó: TASR
Ismét sok ország irigyel minket azért, hogy megválasztottunk egy elnöknőt, aki olyan értékeket jelképez, mint a tisztesség

– jelentette ki Kiska. Szlovákia elmondása szerint morális válságot él át, és olyan elnöknőre van szüksége, mint Zuzana Čaputová.

„Olyan elnöknőre, aki azt mondta, hogy szembeszáll a rosszal, aki azt mondta, hogy az igazságosság az, amire szükségünk van” – tette hozzá Kiska, hangsúlyozva, hogy vissza kell adni az emberek államba vetett bizalmát.

Korábban már Peter Pellegrini kormányfő is gratulált Čaputovának.

Bízom a konstruktív együttműködésben Szlovákia problémáinak megoldása terén

– foglalt állást a miniszterelnök.

Maroš Šefčovič már elismerte a vereségét, és gratulált az ellenfelének a győzelemhez.

A Statisztikai Hivatal által közzétett előzetes, nem hivatalos eredmény szerint az elnökválasztás második fordulóját Zuzana Čaputová nyerte a szavazatok 58,40 százalékát szerezve meg, ami abszolút értékben 1 056 582 szavazatot jelent. Maroš Šefčovič a voksok 41,59 százalékát szerezte meg, ami 752 403 szavazatot jelent.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.