2014. december 8., 12:31

Andrej Kiska beszédet mond újévkor

POZSONY. Az államfő nemcsak az újévi beszéd hagyományát tartja meg, de – elődjétől eltérően - az ország állapotáról is jelentést ad majd a parlamentben.
Andrej Kiska újévi beszédét a közszolgálati televízió közvetíti. Egyelőre azonban még kérdéses, hogy mikor közvetíti a televízió az államfő újévi beszédét, legalább is a pontos időpontról Roman Krpelan, az elnöki hivatal sajtóosztályának vezetője részleteket még nem tudott mondani.

Ivan Gašparoviè tavalyi újévi beszédében a választásokon való részvételre szólította fel az embereket, és beszédében kitért arra is, hogy 2014-ben háromszor is élhetnek a polgárok választójogukkal.

A korábbi államfő nem adott éves jelentést az ország állapotáról a parlamentben. Az elnöki hivatal már bejelentette, Andrej Kiska elődjétől eltérően élni kíván ezzel a jogával, és még az év első felében elmondja a parlamentben országértékelő beszédét. Nem ez lesz az első felszólalása a parlamentben, hiszen az államfő november végén beszéddel lépett a képviselők elé, akkor elsősorban az egészségügyben kialakult helyzetről, a korrupcióról és az emiatt kirobbant tiltakozó nagygyűlésekről szólt beszédében.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.