2019. január 18., 15:53

Andrej Danko: A politikusok válaszadási jogának a kommentárokra is ki kell terjednie

Andrej Danko, a parlament elnöke szerint Szlovákiában elérkezett az ideje annak, hogy törvénybe iktassák a politikusok válaszadási jogát.

Andrej Danko
Fotó: TASR

„Más fejlett országokban a hasonló törvények természetesek” – jegyezte meg Tomáš Kostelník, Danko szóvivője. A házelnök szerint a válaszadási jognak a hírportálokon megjelenő kommentárokra és glosszákra is vonatkoznia kellene, az egyéb, internetes véleménynyilvánításra nem.

A köztisztviselők válaszadási jogának felújítását és ezzel összefüggésben a sajtótörvény módosítását a Smer-SD két képviselője, Miroslav Číž és Dušan Jarjabek kezdeményezte. A gyakorlatot először 2008-ban vezette be Robert Fico első kormánya. Iveta Radičová kormányzása alatt, 2011-ben a jogszabályt úgy módosították, hogy a válaszadási jog csak a természetes személyekre korlátozódott. Jarjabek és Číž most az eredeti állapotot állítanák vissza. A sajtótörvényt a következő szövegrésszel bővítenék ki:

„Ha egy folyóirat vagy hírügynökség olyan ténymegállapítást tartalmaz, amely egy természetes személy becsületét, méltóságát vagy magánszféráját, illetve egy jogi személy jó hírnevét érinti, és az érintett személyt pontosan be lehet azonosítani, ennek a személynek joga van igényelni a reakciója közzétételét. A folyóirat kiadója és a hírügynökség kötelesek ingyenesen közzétenni a választ.”

Ha egy kiadó vagy hírügynökség nem teszi közzé a helyesbítést, a reakciót vagy a kiegészítést, illetve ha nem tartja be a közzétételre vonatkozó feltételek valamelyikét, az a személy, aki a közzétételt igényelte, 1660 és 4980 euró közötti pénzbeli kártérítésre jogosult. A módosítás néhány kivételt is felsorol, amely esetekben nem kötelező közzétenni a reakciót.

A válaszadási jog újbóli bevezetését Robert Fico már a Smer-SD decemberi kongresszusán kilátásba helyezte.

„Úgy vélem, vissza kellene térnünk a köztisztviselők válaszadási jogához. Nem értem, hogy egy politikusnak, akire tíz oldalon keresztül köpködnek, miért ne lenne joga válaszolni” – fogalmazott a pártelnök.

Bugár Béla, a Most-Híd elnöke a TASR hírügynökségnek elmondta: ezt a módosítást nem csak a Smer-SD kezdeményezte. „Mi már régóta hangoztatjuk, hogy tekintettel arra, ami folyik, jó lenne bevezetni valamit, aminek köszönhetően az ember kifejthetné az álláspontját. Velem például megtörtént, hogy az Új Szó egyik kommentárjában leírták, hogy Orbán Viktor szerint a Most-Híd egy köröm alatti tüske, amelytől meg kell szabadulni. Nem kaptam lehetőséget, hogy kifejtsem az álláspontomat. Ez pedig politizálás. Már csak ezért is ragaszkodni fogok a válaszadási joghoz” – tette hozzá.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.