Amnesztiák – Az ellenzék még nem döntött, az ¼SNS támogatja a koalíciós javaslatot
Miroslav Beblavý hétfői sajtótájékoztatóján elmondta, az első feltétel műszaki jellegű, pontosítani akarnak néhány információt azzal kapcsolatban, hogy ha az Alkotmánybíróság 60 napon belül nem dönt az amnesztiák parlament által megszavazott eltörléséről, akkor az amnesztiák eltörlése érvényes lesz. A második feltételük az, hogy a döntésből zárják ki az Alkotmánybíróság elfogult bíráit. Beblavý szerint ugyanis legalább négy ilyen bíró van.
„Azt akarjunk, hogy közvetlenül a törvényből kifolyólag legyenek kizárva az elfogult bírák a döntéshozatalból. Ha a koalíció célja az amnesztiák eltörlése, nem jelenthet problémát, hogy velünk együtt megkeressék a módját, hogyan lehet megoldani az elfogult bírák ügyét. Ha ezt elutasítják, egyértelmű lesz, hogy ez csak csapda, amely nem az amnesztiák eltörléséhez, hanem végső megerősítésükhöz vezet” – mondta Beblavý.
Ha ezt a koalíció nem fogadja el, Miroslav Beblavý, Viera Dubaèová, Katarína Macháèková, Jozef Mihál, Simona Petrík, Zuzana Zimenová és Oto Žarnay nem szavaznak a kormánykoalíció javaslata mellett. „Mindig támogattuk, most is támogatjuk a meèiari amnesztiák eltörlését. Az egyszeri eltörlésükre vonatkozó ellenzéki javaslat a legjobb megoldás, ezért fogjuk támogatni Ján Budaj (O¼aNO-NOVA) javaslatát” – biztosította az embereket Beblavý. Ezzel szemben a kormánykoalíció javaslatát feleslegesen komplikáltnak tartják, de tárgyalni akarnak róla.
A koalíció által bemutatott javaslat több változást tartalmaz, az indítványt gyorsított eljárásban tárgyalja a törvényhozás. Az alkotmánymódosító javaslat bővítené a parlament jogköreit, eltörölhetné az elnök által adott amnesztiákat, kegyelmeket, de csak abban az estben, ha azt – legkésőbb 60 napon belül – az Alkotmánybíróság is jóváhagyja.
Az ellenzék közösen lép fel
A Szabadság és Szolidaritás (SaS), az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (O¼aNO-NOVA) és a Család vagyunk mozgalom együttesen lép fel a meèiari amnesztiák eltörlésével kapcsolatban. Ezt Ján Budaj (O¼aNO-NOVA) közölte a képviselői grémium ülése előtt.
„A grémiumra azzal a küldetéssel megyünk, hogy üdvözöljük a koalíció kezdeményezését a tárgyalásra. A jóakarat tesztje lesz az állásfoglalásuk a rövidített eljárással kapcsolatban, amely nem indokolt. Ezt Andrej Danko házelnök is tudatosítja, ezért hisszük, hogy esélyt ad a tárgyalásra” – mondta Budaj. Hangsúlyozta, ma zajlik az első tárgyalás a meèiari amnesztiák eltörlésére vonatkozó koalíciós javaslatról, és kedden, március 21-én már szavazni kellene az alkotmánytörvény elfogadásáról. „Ez komédia lenne” – véli Budaj.
Boris Kollár, a Család vagyunk mozgalom vezetője, aki eredetileg elutasította a koalíciós kezdeményezés támogatását, ma úgy véli, szükség van a tárgyalásra. „Az amnesztiák eltörlése prioritás. Akár a marslakókkal is szövetkezünk, hogy ez sikerüljön” – tette hozzá Kollár.
Egyelőre nem született megegyezés
A koalíció és az ellenzék képviselői egyelőre nem egyeztek meg az amnesztiák eltörlésére vonatkozó kormányjavaslat végleges támogatását illetően – közölte Ján Budaj a képviselői grémium tárgyalása után hozzátéve, az ellenzék ellenzi az indítvány gyorsított eljárásban való tárgyalását.
„Mi kezet nyújtottunk. Felvetettük és figyelmeztettünk arra, hogy nem megfelelő az alkotmányt gyorsított eljárás során megváltozatni. A másik oldalon ez visszhangot váltott ki. Úgy vélem, Andrej Danko (SNS), Bugár Béla (Most-Híd) és Martin Glváè (Smer-SD) érdeklődött a minél szélesebb körű konszenzus iránt” – mondta Budaj
A képviselő szerint annak ellenére, hogy rezonáltak az ellenzék gyorsított eljárás ellen felhozott érvei, még nem lehet megegyezésről beszélni. „Érkeztek javaslatok a koalíció részéről is, a tárgyalás március 21-én reggel 8 órakor folytatódik” – tájékoztatott Budaj.
Kotlebáék támogatják a koalíciós javaslatot
A Mi Szlovákiánk Néppárt (¼SNS) támogatja az alkotmánytörvény kormánykoalíció által előterjesztett módosító javaslatát, amelynek célja törvényhozási szempontból megteremteni a meèiari amnesztiák és Michal Kováè amnesztiái eltörlésének hátterét. A Marian Kotleba által vezetett párt ezt hétfőn közzétett állásfoglalásában jelentette be, amelyben hangsúlyozták, a párt képviselői alapos jogi elemzés után jutottak erre az álláspontra.
A Smer-SD, a SNS és a Most-Híd által alkotott kormánykoalíciónak a Mi Szlovákiánk Néppárttal együtt akkor is alkotmányos többsége lesz, ha nem csatlakozik hozzájuk az SaS, az O¼aNO-NOVA és a Család vagyunk mozgalom.
„Minden hasonló javaslatot támogatni fogunk, amelyek felfedhetik a privatizációs bűnözőket függetlenül attól, hogy melyik politikai párt terjesztette elő ezeket a javaslatokat” – jelentette ki a Mi Szlovákiánk Néppárt alelnöke, Milan Uhrík.
Hozzátette: hogy semmilyen kétség ne férjen ahhoz, hogy a Mi Szlovákiánk Néppárt komolyan gondolja az amnesztiák eltörlését és a bűnözők megbüntetését, a párt hajlandó támogatni Ján Budaj ellenzéki képviselő javaslatát is, ha abba belefoglalják a Michal Kováè-féle amnesztiák eltörlését. „Tolmácsoltuk Budaj képviselő úrnak a feltételünket már a törvényjavaslat első olvasata során. Egyforma mércével kell mérni” – fűzte hozzá Uhrík.