Amnesztia - Már határoznak a bírák
Pozsonyban 339 vádiratot vizsgáltak meg a bírók, s 37 személy szabadlábra helyezését rendelték el. „A bírák az ügyiratok alapján megállapítják, hogy teljesülnek-e az amnesztia feltételei és határozatban döntenek annak végrehajtásáról” – tájékoztatta a TASR hírügynökséget Pavol Adamèiak, a Pozsonyi Kerületi Bíróság szóvivője. Hozzátette: a törvények alapján panaszt lehet emelni a döntés ellen, ezért ügyészek is jelen vannak a fegyintézetekben.
A Besztercebányai kerület fegyintézeteiben megközelítőleg 40 elítéltet érint az amnesztia. A rimaszombati fogházból valószínűleg 17 rab szabadul – közölte Silvia Svitková, a Besztercebányai Kerületi Bíróság szóvivője.
Ivan Gašparoviè köztársasági elnök a Szlovák Köztársaság megalakulásnak 20. évfordulója alkalmából hirdetett tegnap amnesztiát, amely mától hatályos. A közkegyelemnek köszönhetően mintegy 500 elítélt kerülhet szabadlábra Szlovákiában.
Közkegyelmet kapnak azok, akik feltételes szabadságvesztésben részesültek, valamint akik legfeljebb 18 hónapos büntetést kaptak, s azt a legkisebb szigorú fegyintézetekben kellene letölteniük.
Gašparoviè kegyelmet adott továbbá a 2004. augusztus 1. előtt jogerősen kitoloncolt személyeknek, amennyiben azok az Európai Unió vagy az Európai Gazdasági Térség (EGT/EEA) valamely országának állampolgárai. Emellett a kötelező katonai szolgálatot teljesítő katonák is elnöki kegyelemben részesülnek kisebb vétség esetében.
Az államfő döntése alapján a közkegyelem nem vonatkozik azokra, akiket emberölés, súlyos testi sértés, illetve nagy összegű vagyoni kár okozása miatt ítéltek el jogerősen. Nem vonatkozik továbbá az amnesztia a gyerektartási kötelezettségüket elhanyagolókra, a fiatalkorúakat megrontókra, a kábítószeres bűncselekmények elkövetőire, valamint azokra, akiket fiatalkorúak italozásának pártolása, valamint tudatmódosító szerek hatására elkövetett bűncselekményekért ítéltek el jogerősen. Azok sem kapnak kegyelmet, akiket az elmúlt tíz évben előre kitervelt bűncselekmény miatt ítéltek el jogerősen.
Bizonyos különleges esetekben azok is amnesztiában részesülhetnek az emberölés, súlyos testi sértés, illetve nagy összegű vagyoni kár okozása miatt elítéltek kivételével, akikre egyébként nem vonatkozna a részleges közkegyelem. Ilyenek az életveszélyes, gyógyíthatatlan betegségben szenvedők, a másfél évnél nem hosszabb börtönbüntetésre ítélt, 65 évnél idősebb személyek és azok a terhes nők, akik legalább egy 15 évesnél fiatalabb gyermekről gondoskodnak. Kegyelmet kapnak azok az egyedülálló szülők is, akik legalább két 15 évesnél fiatalabb gyermekről gondoskodnak, ha börtönbüntetésük nem hosszabb másfél évnél. Ez esetben sem érvényes az elnöki kegyelem azokra, akik a nevezettek közül elhanyagolják gyerektartási kötelességüket, a fiatalkorúak megrontásáért és kábítószeres bűncselekményekért elítéltekre, a fiatalkorúak italozását pártolóakra, s azokra sem, akik súlyos testi sértés miatt kerültek börtönbe.
A bírák közvetlenül a börtönökben döntenek arról, hogy az egyes elítéltek közül ki jogosult amnesztiára. A legkisebb szigorú intézményekben jelenleg 5161 személy tölti büntetését.
Ezekben a napokban több mint hétezer elítélt, a csehországi bebörtönzöttek majdnem egyharmada szintén szabadlábra kerül Václav Klaus cseh államfő közkegyelme révén.
Pavel Blažek igazságügyi miniszter szerint jelenleg több mint 23 ezer ember van a cseh börtönökben. Az elnöki kegyelem által érintett személyek első csoportjai már szerdán este elhagyják a börtönöket.
A köztársasági elnök döntése alapján kegyelmet kapnak például azok, akiket feltételes szabadságvesztésre ítéltek, vagy egy évnél nem hosszabb börtönbüntetést kaptak. Idős emberek esetében akár tízéves szabadságvesztésre ítélt személyek is kegyelmet kaptak.
Szabadlábra kerülnek azok is, akiknek két évet kellett volna börtönben tölteniük, de nem öltek embert, vagy nem okoztak súlyos sérüléseket. Az államfő ugyanakkor leállított számos folyamatban lévő olyan vitatott bűnügyi eljárást, amelyek korábban nagy közérdeklődést váltottak ki. Kegyelmet kapott néhány, korrupció gyanúja miatt vizsgálat alatt álló ismert közéleti személyiség vagy vállalkozó is.
Cseh politikusok és a szakmai körök meglepőnek minősítették, de egyaránt üdvözölték az államfő döntését. Általános a vélemény, hogy nagyvonalú amnesztiáról van szó. Csehország két évtizedes fennállása óta ennyi bebörtönzött egyszerre még soha nem kapott kegyelmet.
frissítve 16:20