2014. július 20., 19:24

Alojz Hlina a nyár folyamán készül bejegyeztetni pártját

POZSONY. Alojz Hlina független parlamenti képviselő a nyár folyamán készül pártját bejegyeztetni. „Nyáron, mikor kicsit szabadabbak vagyunk, befejezzük a formális dolgokat, majd bejegyeztetjük a politikai pártot“ – nyilatkozta a TASR hírügynökségnek.

A honatya már néhány hónapja jelezte a „Polgárok“ név alatt futó párt megalapításának szándékát.

A bejegyeztetést követően a választások előtti és utáni együttműködésről kíván a párt tárgyalásokat folytatni. „A megbeszélések – teljesen logikusan - zárt ajtók mögött folynak. A befejezést követően az eredményről tájékoztatást nyújtunk“ – nyilatkozta Hlina.

A független képviselő már hosszabb ideje együttműködik a Kereszténydemokrata Mozgalommal (KDH). Parlamenti frakciójukba nem lépett be, de ő képviseli a pártot a parlament védelmi bizottságában. A kereszténydemokratákkal való szorosabb együttműködést érintően megjegyezte: nekik megvan a saját ellenzéki politikájuk, sejthető, milyen értékrendet fognak képviselni.

„Az emberek, különösen a gyengék és a szegények érdekében történő gyakorlati megoldások ügyében működtünk együtt, az uzsora, a nyugdíjasok és becsapott fogyasztók vagyonának végleges elkobzása és a kormány rossz döntései ellen“ – jellemezte eddigi közös munkájukat Hlina, aki szerint hasonló erőfeszítések érdekében érdemes erejüket egyesíteni.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.