Államfőválasztás – Intő jel Fico népszerűsége az ellenzék számára
Michal Horský politológus úgy véli, figyelemre méltó, hogy az elnökjelöltek esélyeit taglaló felmérésben a válaszadók viszonylag nagy része Andrej Kiskát támogatta. Emellett arra is érdemes odafigyelni, hogy az ellenzéki szavazók voksai megoszlanak Pavol Hrušovský, Peter Šastný és Ján Èarnogurský között. Hozzátette: a Népi Platform pártjainak az említettek közül kellene kiválasztaniuk közös jelöltjüket. A politológus meglepőnek találja Martin Bútora viszonylag magas támogatottságát.
Az nem lepte meg Michal Horskýt, hogy Robert Ficót támogatják legtöbben, holott az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) vezetője még be sem jelentette, hogy indul az államfőválasztáson.
Miroslav Kusý politológus szerint az elnökjelöltekkel kapcsolatos aktuális közvélemény-kutatások még nem mérvadóak. „A választópolgárok egyelőre nem veszik ezt komolyan. A döntő preferenciák csak néhány hónap múlva kezdenek majd megjelenni” – tette hozzá a szakember.
Mint arról portálunkon beszámoltunk, ha márciusban kerülne sor az államfőválasztásra, 29,9 százalékos támogatottsággal Robert Fico szerezné meg az államfői széket. A második körbe Andrej Kiska jutna, akire a válaszadók 23 százaléka voksolna. A harmadik helyet Pavol Hrušovský szerezné meg 12 százalékkal, majd Peter Šastný következne 10,6 százalékkal. Radoslav Procházka 9,4, Ján Èarnogurský 7,6, Martin Bútora pedig a szavazatok 7,5 százalékát szerezné meg.