2014. január 15., 12:47

Államfőválasztás: a szlovákiai püspökök még nem döntöttek

POZSONY. Stanislav Zvolenský érsek, a Szlovák Püspöki Konferencia elnöke még sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudta, hogy javasolják-e majd a hívőknek valamelyik államfőjelölt megválasztását.

„Annyit mondhatok, hogy ebben pillanatban semmilyen állásfoglalás nincs előkészítve” – nyilatkozta a TASR hírügynökségnek Stanislav Zvolenský. Hozzáfűzte: a püspökök figyelemmel kísérik a választási kampányt.

„Egyedül, a többi püspökkel történő egyeztetés nélkül ilyen fontos ügyben nem jelenthetem ki, hogy beszélünk-e majd arról, melyik jelölt elfogadható és melyik nem. Folyik a kampány, és figyeljük, miként alakulnak a dolgok” – fejtette ki a Szlovák Püspöki Konferencia (KBS) elnöke.

Zvolenský úgy véli, a szavazás fontos döntésnek számít, s az embernek saját lelkiismerete szerint kell eljárnia. „A lelkiismeretnek azonban helyes információkkal kell rendelkeznie” – jegyezte meg.

Szlovákia püspökei előzőleg több voksolás kapcsán nyilvánítottak véleményt. „Tudatában vagyunk, hogy a hívek szabad emberek, akik megfontoltan döntenek. Ebben igyekeztünk nekik segítséget nyújtani korábbi ösztönzéseinkkel, útmutatásainkkal és biztatásainkkal” – mondta Zvolenský a TASR hírügynökségnek.

A Sme napilap az elnökválasztás kapcsán az egykori államfők véleményére volt kíváncsi. Michal Kováè, aki manapság ritkán nyilatkozik közéleti kérdésekről, ezzel a témával kapcsolatban sem foglalt állást. Rudolf Schuster viszont kerek-perec megmondta, hogy nem nyilvánít véleményt a tavaszi államfőválasztásról és a jelöltekről.

Martin Slosiarik, a Focus közvélemény-kutató ügynökség munkatársa szerint a politikán kívüli közéleti személyiségek közül Róbert Bezák volt nagyszombati érsek befolyásolhatná nagyobb mértékben a választókat. A leváltott érsek ellátta ugyan kézjegyével Radoslav Procházka aláírásgyűjtő ívét, de közvetlenül nem támogatta a jelöltet. „Bezák olyan személy, akire az emberek bizonyos része nagyon pozitívan tekint. Akad azonban egy probléma: a polgárok nem szívesen látják, ha az egyház belekeveredik a politikai ügyekbe“ – fejtette ki Slosiarik.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.