Alkotmánybíróság: A halogatások miatt a perek akár 20 évig is elhúzódhatnak
Az Alkotmánybíróság (ÚS) havonta közzéteszi a panaszosok alapvető jogának megsértését érintő ügyeket. „ A folyamatos megfigyelés része az Alkotmánybíróság hosszú távú projektjének, mellyel a fizikai és jogi személyek panaszaival kapcsolatos döntések végrehajtásának hatékonyságát ellenőrzi, hogy megelőzze az ismételt indokolatlan halogatásokat, és az érdekelt felekkel közösen biztosítsák az általános bíróságok összehangolt irányító és ellenőrző munkáját” – tájékoztatta a TASR hírügynökséget Anna Panèurová szóvivő.
A 2014-es év első félévében tíz esetben állapítottak meg (kilenc esetben járásbíróságok, egy esetben kerületi bíróság által elkövetett) jogsértést. „A legrégebbi peres eljárás a Csacai Járásbíróságon (Okresný súd, Èadca) folyik immár 29 éve. A panaszos egy örökösödési eljárásban 1985 óta nem tud jogainak érvényt szerezni“ – nyilatkozta a szóvivő. A panaszos jogainak megsértésről az Alkotmánybíróság első alkalommal 2009-ben hozott döntést. Mivel az ügyet ezután sem sikerült lezárni, a panaszos ismét az Alkotmánybírósághoz fordult, mely ismételten felszólította az illetékes járásbíróságot az ügy mielőbbi lezárására.
„Egy hosszadalmas eljárás jogbizonytalanságot idéz elő. A statisztikák azt mutatják, hogy az ilyen bírósági eljárás mégsem egyedi, ezért rendkívül fontosnak tartom az Alkotmánybíróság döntését, hogy az ilyen ügyeket mindaddig figyelemmel kell követni, míg azok le nem zárulnak” – jegyezte meg az eset kapcsán Ivetta Macejková, az Alkotmánybíróság elnöke.
Az Alkotmánybíróság ítélkezési gyakorlata alapján világos, hogy az ügy letárgyalásával nem szűnik meg a bírósági ítéletre váró személy jogbizonytalansága. „Jogbiztonságot elvileg egy érvényes bírósági, vagy más törvényes módon hozott döntés adhat. A bíróság és a bírák alapvető kötelessége olyan bírósági eljárás lefolytatása, amely ezt a jogbizonytalanságot a lehető leghamarább megszünteti. A monitoringnak tehát része a panaszosok jogainak megsértését előidéző bíróságokkal való aktív kommunikáció is“ – magyarázta az Alkotmánybíróság elnöke.
Végezetül megjegyezte, hogy a csacai per nem az egyedi ebben a kategóriában. A Rozsnyói Járásbíróságon (Okresný súd v Rožòave) 23 éve húzódik egy per, a Trencséni Járásbíróság (Okresný súd v Trenèíne) pedig egy 21 éve húzódó pert képtelen lezárni.