2018. augusztus 31., 12:12

Adrián Szabó lesz a belügyminisztériumi felügyelőség új vezetője

Szeptember 1-től Adrián Szabó lesz átmenetileg a belügyminisztériumi felügyelőség új vezetője. Denisa Saková belügyminiszter már kinevezte őt erre a pozícióra – írta Saková a közösségi oldalán.

Rendőrség - illusztráció
Fotó: rovin

Szabó hosszú évek óta rendőr, és 2012-től dolgozik a felügyelőségnél. Addig marad az intézmény élén, amíg az új törvényi szabályozás szerint meg nem választják az új vezetőt.

„Ma írtam alá azt a parancsot, amellyel átmenetileg kineveztem a belügyminisztériumi felügyelőség új vezérigazgatóját. 2018. szeptember 1-től Adrián Szabó tölti be ezt a funkciót” – jelentette be a miniszter asszony.

Saková elmondta, hogy Szabó már 17 éve dolgozik a rendőrségnél. Egy időben a Szervezett Bűnözés Elleni Hivatal, majd a Korrupcióellenes Hivatal nyomozója volt. Két főiskolát végzett el – az egyiket a kassai jogi kar közigazgatási szakán, a másikat pedig a besztercebányai jogi kar jogász szakán. Folyékonyan beszél németül, nős, két kisgyerek apja.

„Olyan szakemberről van szó, aki a felügyelőség igazgatóhelyettese is volt, vagyis van elég tapasztalata. Bízom a szakértelmében, tapasztalataiban és a tudásában. Sok sikert kívánok neki az új pozícióhoz” – közölte Saková.

2016. június 15-től 2018. május végéig Milan Lučanský volt belügyminisztériumi felügyelőség igazgatója. Júniusban országos rendőrfőkapitánynak nevezte ki őt Denisa Saková belügyminiszter. Lučanský Tibor Gašpart váltotta ezen a pozíción.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.