A zömében magyarlakta településeken sem teljesülnek a nyelvi kartában foglaltak

A nyelvi karta az Európa Tanács két kisebbségvédelmi dokumentuma közül később született meg. Az 1990-es évek közepén elfogadott kisebbségvédelmi keretegyezménytől eltérően a nyelvi karta közvetett módon, a nyelv védelme által hivatott biztosítani az őshonos kisebbségi közösségek fennmaradását.

„Szerkezetében is különleges a nyelvi karta, ugyanis lehetőséget biztosít a kartához csatlakozó államok számára, hogy azok az egyes kisebbségi nyelvek helyzetéhez és szükségleteihez igazodó, különböző mértékű kötelezettségvállalásokat tegyenek. Ez Szlovákia esetében is így történt: a legerősebb vállalásokat a magyar nyelv esetében tette. Ugyanakkor azt is érdemes tudni: a vállalásokat úgy válogatta ki, hogy az akkor fennálló állapothoz képest újabb kötelezettségek ne keletkezzenek. Ahol pedig ez mégis kiolvasható lett volna a kartából, azzal kapcsolatosan nyilatkozatot fűzött ezen alapokmányhoz, hogy ezt elkerülje” – jellemezte a nyelvi kartát Horony Ákos.

A szlovák állam részéről az egyik ilyen fontos nyilatkozat az volt, hogy a kisebbségi nyelv használatának földrajzi területeit úgy határozza meg, mint azon települések által behatárolt területeket, amelyek a kisebbségi nyelvhasználati törvény alapján kiadott kormányrendeletben szerepelnek.

„Ezzel eleve végrehajthatatlanná vált minden vállalás az olyan nyelvek kapcsán, amelyek nem szerepelnek a kormányrendeletben. S azáltal a nyelvi karta legfontosabb jellemzője veszik el, vagyis az, hogy az intézkedéseket rugalmasan lehessen az egyes nyelvek helyzetéhez igazítani” – mutatott rá a kartához fűzött nyilatkozat negatív következményeire a Hírek.sk-nak nyilatkozó jogász, hozzátéve: „egyébként a nyelvi karta szakértői bizottsága megállapította, hogy ilyen nyilatkozat érvényesen nem is fűzhető a kartához”.

Horony Ákos szerint a szabályozás sok problémájára rá lehet mutatni: „A nyelvhasználati küszöb rugalmatlan alkalmazása oda vezet, hogy például egy kistelepülés tucatnyi kisebbségi lakosának törvényileg lehetősége van a kisebbségi nyelv használatára, de a több ezer lévai magyarnak nincs, mert a számuk a városban nem éri el a törvényi küszöböt. Pedig amennyiben a karta által megkövetelt „a nyelv helyzetéhez képest„ követelményt nézzük, Léván még könnyebb is lenne megfelelő számú magyarul beszélő hivatalnokot biztosítani, mint egy eldugott kistelepülésen. Az egyik helyen tehát azért nem biztosítják a magyar nyelv használatát, mert ugyan a feltételek adottak lennének, de a törvény nem írja elő, a másik helyen pedig azért nem, mert ugyan a törvény ugyan előírja, de a megfelelő forrásokat már nem biztosítja ahhoz”.

A szlovákiai szabályozás másik anomáliája, hogy a közigazgatás valós struktúráját is figyelmen kívül hagyja.

„Tehát egyáltalán nem oldja azt a problémát, ha például egy magyarlakta település olyan hivatal illetékességébe tartozik, amelynek a székhelye olyan településen fekszik, ahol a magyarok aránya nem éri el a küszöböt. Pedig a nyelvi kartában külön szerepel az a vállalás is, hogy Szlovákia úgy alakítja ki a közigazgatási rendszerét, hogy az ne legyen akadálya a kisebbségi nyelv használatának” – hangsúlyozta Horony.

Portálunk kérdésére, hogy milyennek tartja a 4. jelentést – a valós hazai helyzetet mutatja-e kifelé, például az Európai Tanácsnak, a jogi szakértő leszögezte: az, hogy ezt a két problémát az elmúlt tíz év alatt nem sikerült megoldani, már önmagában mindent elmond a nyelvi karta szlovákiai súlyáról és jelentőségéről.

„A legújabb szlovák országjelentés olvasása közben is azonnal szembeötlik, hogy a korábbi szakértői jelentések problémafelvetéseire adott válaszok többnyire mellébeszélések, éppen a lényeges körülményeket hagyják homályban. Nem adnak érdemi választ a felvetésekre, úgy tesznek, mintha azokat nem is értenék. Vagy csak egyszerűen elhallgatják a tényeket: például megemlítik, hogy 15 százalékra lett csökkentve a küszöb, de azt már nem teszik hozzá, hogy ezt majd csak 2021 után alkalmazzák. Arról nem is beszélve, hogy a fentiekben vázolt problémát ez nem is oldja meg. Vagy például a kormánybiztosi poszt létrehozását úgy tálalják, hogy az a kisebbségi jogok intézményi megerősítésének céljával lett létrehozva, csak azt felejtik el elmondani, hogy ez a „megerősítés” valójában a kormányalelnöki poszt lefokozását jelenti egy súlytalan kormánybiztosi szintre. A felsorolást hosszasan lehetne folytatni” – fogalmazott Horony Ákos.

A Hírek.sk arra is kíváncsi volt, hogy a szakértő megítélése szerint ma milyen mértékben érvényesülhetnek a kisebbségi nyelvek a művelődés, a hivatali ügyintézés, a kulturális rendezvények, a média és a bírósági eljárások során Szlovákiában, illetve érzékelhető-e bármiféle előrelépés ezeken a területeken.

„A kisebbségi nyelvek használatának területén valós előrelépésről nem nagyon beszélhetünk. Az előző kormány idején ugyan módosultak a nyelvhasználatra vonatkozó jogszabályok, sajnos, azonban eleve a módosítás sem volt szükséges mértékű, valamint az elfogadott módosítások nagy része csak papíron maradt. Gondoljunk például a vasúti megállók névtábláira. Vagy arra, hogy a törvény előírja: minisztériumi rendeletben kell meghatározni azon iskolai dokumentumokat, amelyeket nem kell a magyar tannyelvű iskolákban szlovákul is vezetni. Nos, az sem született meg azóta, ami jól mutatja, hogy a törvénynek még a rendeletalkotásra utasító rendelkezését is ignorálják a minisztériumok“ – mondta a jogász.



Horony azt is fontosnak tartja hangsúlyozni, hogy ugyan az Európai Bizottság felszólítására, a kötelező feliratozás előírása miatt módosítani kellett az államnyelvtörvényt, azonban ezt a módosítást is úgy oldották meg, hogy az a magyar nyelvű sugárzásra ne vonatkozzon. Vagy például a büntetőeljárásról szóló törvény módosítása ugyan kedvező a magyar nyelvhasználók számára, azonban ez ismét uniós kezdeményezésre történt, és azt az általános emberjogi szempontok indokolták.

„A kimondottan kisebbségi nyelvhasználat vonatkozásában a kormányváltás óta az egyetlen előrelépés talán csak az új választási törvényben történt, amely a Magyar Közösség Pártja (MKP) által kezdeményezett, és a belügyminisztériummal letárgyalt módosításokkal már részletesebben, bővebben biztosítja a kisebbségi nyelv használatát. A végrehajtás azonban ez esetben is hagy kívánnivalókat maga után“ – emelte ki Horony.

Az országjelentésre visszatérve jellemzőnek tartja például azt, hogy abban a kormányzat azzal dicsekszik: terminológia-alkotás történt, de azt már nem közli, hogy a folyamat félbemaradt, mivel a munka folytatását leállították. Szerinte szinte abszurd az a képmutatás, ahogy a szerb és orosz nyelv folyamatban lévő „hivatalos“ elfogadásáról írnak a jelentésben. „Még a javarészt magyarlakta településeken sem teljesülnek a kartában foglaltak, de Szlovákia már további nyelvekre terjesztené ki a karta hatályát. Nesze semmi, fogd meg jól!“ - fogalmazott.

Horony Ákos szerint az egész dokumentumra jellemző az egyoldalúság, amit a felvidéki magyarság részéről mindenképpen szükséges lesz kiegészíteni egy eddig elhallgatott tényeket is tartalmazó árnyékjelentéssel.

„Sajnos, az elmúlt évtized tapasztalataiból kiindulva azonban attól sem várhatunk túl sokat, ha majd az Európa Tanács szakértői által készített jelentés rámutat a hibákra és hiányosságokra, mert a szlovák állam egyszerűen ignorálja azokat“ – zárta a nyelvi karta alkalmazásáról szóló 4. jelentés véleményezését a jogász-szakértő.