2018. augusztus 1., 15:43

A vietnami állampolgár ügyében csak a német hatóságok járhatnak el

A vietnami állampolgár ügyében, akit jogtalanul hurcoltak haza, egyelőre csak a német igazságügyi hatóságok jogosultak büntetőeljárást folytatni.

trinh-huan-thanh.jpeg
Fotó: archívum

„A német igazságügyi hatóságok nem adtak a szlovák igazságügyi hatóságoknak semmilyen hivatalos információt a Német Szövetségi Köztársaságban folyó büntetőeljárás lefolyásáról, illetve eredményeiről” – tájékoztatta szerdán a szlovák hírügynökséget Andrea Predajňová, a Főügyészség szóvivője, hozzátéve: erre a német hatóságokat egyetlen nemzetközi szerződés sem kötelezi. A szlovák hatóságokat szerdáig nem kérték egy konkrét bűncselekményhez vagy konkrét személyhez, személyekhez kötődő büntetőeljárás átvételére sem. „A szlovák igazságügyi hatóságoktól a német igazságügyi hatóságok csupán jogi segítséget kértek” – tette hozzá a szóvivő.

A belügyminisztérium nem rendelkezik olyan információval, hogy bárki Szlovákiából részt vett volna a vietnami állampolgár külföldre hurcolásában. Ezt Peter Lazarov belügyi szóvivő jelentette ki kedden (7. 31.) a sajtóban megjelent információkra reagálva, melyek szerint a berlini rendőrnyomozóknak már nincsenek kétségei afelől, hogy az emberrabláshoz egy szlovák kormánygépet használtak fel.

Arról, hogy az ügyet a szlovák hatóságok is kivizsgálják-e, a szóvivő szerint az ügyészségnek és a rendőrségnek kell döntést hoznia, nem pedig a belügyi tárcának.

Ha erre sor kerül, a belügyminisztérium maximálisan együtt fog működni a nyomozókkal úgy, ahogy eddig is tette” – fűzte hozzá.
„Az ügyet a német rendőrség vizsgálja, mivel az emberrablásra Németországban, és nem Szlovákiában került sor”

jegyezte meg Lazarov, hangsúlyozva: a szlovák fél együttműködik a német hatóságokkal. Állítása szerint több kihallgatásra is sor került, az utóbbi időben pedig a tárca öt kérvényre válaszolt.

A Most-Híd kormánypárt is reagált a hírre.

Ha beigazolódik a gyanú, hogy a Szlovák Köztársaság aktívan részt vett a vietnami állampolgár elrablásában, senki sem kételkedhet abban, hogy a nemzetközi kapcsolatokban ez nem kis bonyodalmakat fog okozni nekünk. Ezt Debnár Klára, a párt szóvivője jelentette ki szerdán arra a berlini nyilatkozatra reagálva, mely szerint az emberrablás áldozata egy szlovák kormánygép fedélzetén hagyta el a schengeni övezetet és tért vissza a hazájába.

„Közös érdekünk, hogy a bűnüldöző szervek azonnal lépjenek, hogy a német hatóságokkal együttműködve kivizsgálják az egész ügyet és felderítsék, hogy történt-e mulasztás, visszaélés vagy bűncselekmény” – tette hozzá a szóvivő. A párt álláspontja szerint addig, amíg ki nem vizsgálják az ügyet, a legfőbb közjogi méltóságoknak óvatosan kellene nyilatkozniuk, mivel „Szlovákiának a megalapozatlan állítások is árthatnak.”

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.