A vártnál több mulasztást találtak a gazdák ügyeivel kapcsolatban, a Főügyészség kilenc ügyben indított eljárást

hirek.sk | TASR 2018. július 16., 16:11

A gazdák ügyeivel kapcsolatban megvizsgált 36 ügyirat közül tíz esetben találtak mulasztást. A Főügyészség (GP) kilenc ügyben eljárást indított. Az egyéni mezőgazdasági termelőkkel kapcsolatos büntetőügyek átvizsgálásának eredményeit hétfőn mutatta be Jaromír Čižnár főügyész.

Fotó: TASR

A vizsgálat alá vetett összesen 36 ügyirat közül eggyel foglalkozott a speciális ügyészség. Tíz esetben találtak mulasztást, ami Čižnár szerint elég magas szám. Kilenc esetben utasítást adtak a büntetőeljárás indítására.

Čižnár elmondta: az első fordulóban 16 ügyiratot vizsgáltak át a nagymihályi járási ügyészségről, kettőt pedig a kassairól. A második körben további 13 ügyiratot ellenőriztek a nagymihályi járási ügyészségről, négyet pedig a Kassa-vidéki járási ügyészségről. Több esetben is kiderült, hogy a rendőr törvénytelenül utasította el a büntetőügyet, illetve az ügyészt. Ezekben az esetekben jogsértés bűntettének a gyanúja merült fel, veszélyes fenyegetésről vagy környezet ellen elkövetett bűncselekményről volt szó. Ezeket az eseteket a Trencséni Kerületi Ügyészség felügyeli.

Čižnár az ellenőrzésekről Gabriela Matečná (SNS) földművelésügyi miniszterrel is beszélni akar a közeljövőben. „A PPA (Agrárkifizető Ügynökség) ellenőrző rendszerében nagyon sok a hiányosság, és ez rendszerbeli hiba” – hangsúlyozta a főügyész. Szerinte a PPA ellenőrző rendszere ki van szolgáltatva egyesek önkényes döntéseinek. Hozzátette: különös, hogy az egyes projektekben ugyanazok a nevek ismétlődnek.

Čižnár szerint ezek a problémák nemcsak Kelet-Szlovákiát érintik, hanem az egész ország területén jelentkeznek. „Ezekben a megyékben az érintett rendőröknek nem hisznek az emberek, és én ezen nem csodálkozom” – jegyezte meg Čižnár azzal, hogy ha az ügyész nem veszi észre a rendőrök mulasztásait, akkor rosszul végzi a munkáját.

0 HOZZÁSZÓLÁS
HIRDETÉS