2017. november 10., 12:34

A választások után Kotlebáéknál is izzik a levegő

POZSONY. A megyei választásokat követően nemcsak az Irány-Szociáldemokrácia pártban szikrázik a levegő, Kotlebáéknál is forrnak az indulatok. Radovan Bránik extrémizmussal és rendszerellenes mozgalmakkal foglalkozó publicista szerint a Mi Szlovákiánk Néppártot a szétesés fenyegeti.
201711101138270.kot01.jpg

Erre a párt következő rendkívüli közgyűlésen kerülhet sor, amikor megpróbálhatják leváltani a Mi Szlovákiánk Néppárt (¼SNS) jelenlegi vezetését. 

„A pártszakadást már jelenleg is az egyik legvalószínűbb variánsként emlegetik” – mutatott rá Bránik a Hospodárske Noviny gazdasági-közéleti lapnak nyilatkozva. A sikertelen kimenetelű választások csupán erősítették az elégedetlenkedést és felgyorsították a folyamatokat, ugyanis a pártban már néhány hónapja zajlik a tisztogatás – mutatott rá.

Bránik egyúttal cáfolja a Mi Szlovákiánk Néppártról kialakított képet, miszerint a párt egységes, a tagok mindenben követik „vezérük” szavát.

„A párton belül mindig is volt legkevesebb két csoportosulás. Az egyik igencsak pragmatikus, csak a hatalom és a pénz érdekli, a fennálló rendszert arra használja, hogy valamiféle hatalomhoz jusson és meggazdagodjon” – fejtette ki Bránik hozzátéve, a másik csoport az idealisták csoportja, akik hisznek abban, hogy a ¼SNS a változás letéteményese.

A szakember szerint nem kell túlértékelni a választások eredményeit. Ugyanakkor, amennyiben az ország vezetése nem változik, az a Kotlebában csalódott frusztrált választókat még radikálisabb egyének felé fogja terelni – hangsúlyozta.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.