A választási korrupció kapcsán vallott a rendőrségen Matoviè és Pollák
Amint azt Igor Matoviè, az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (O¼aNO) vezetője kedden sajtótájékoztató keretén belül közölte, a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) nyomozónőjének elmondták, hogy a hétfői sajtótájékoztató alkalmával a közszolgálati Szlovák Rádió és Televízió (RTVS) információiból indultak ki, és amatőrnek tartják a nyomozótiszt fellépését az ügyben. Matoviè szerint a NaKA vélhetően újra foglalkozni fog az üggyel.
Matovièot az érdekli, hogy miért csak öt embert hallgattak ki
Matoviè kíváncsi lenne arra, hogy az Ólublói járásban található községben miért csak 5, a köztévé szerkesztőjét értesítő személyt hallgattak ki, ha Kislomnicon (Lomnièka) 395 potenciális elkövető van. „Miért nem cselekszik a rendőrség és igyekszik a lehető legtöbb tanú kihallgatására? Miért nem nyomoz a rendőrség az igazság után?" – tette fel a kérdést Matoviè, aki szerint, ha a hatóságok a végére kívánnak járni az ügynek, akkor a NAKA irodát kellene nyisson a településen.
„Megszólíthatja a községi hivatalt és kikérheti a választói listát. Nyolcvankét százalékos bizonyossággal a választási csalásban érintett cinkosokkal fognak beszélni. Ha ezt Tibor Gašpar országos rendőrfőkapitány megteszi, s a rendőrség minden egyes tanút kihallgat, akkor mondhatja el Gašpar, hogy mindent megtett annak érdekében, hogy a választási csalás ügye ki legyen vizsgálva" – jelentette ki az O¼aNO elnöke, akit az is érdekelne, hogy a Késmárki járásban található Rókus (Rakúsy) szavazókörzetében történt eset iránt miért nem érdeklődik egyáltalán a rendőrség.
Az O¼aNO elnöke arra is felhívta a figyelmet, hogy amikor Peter Chudík első ízben lett Eperjes megye elnöke, 242 szavazattal győzött. Kislomnic és Rókus településeken 476 szavazatot kapott. „Chudík és Stanislav Kubánek válaszokkal tartoznak nekünk, míg Gašpar igyekezettel, hogy elnyerje bizalmunkat. A vizsgálótiszt hatalmas hibájáról van szó, aki anélkül zárta le az ügyet, hogy a két községben 500 tanút hallgatott volna ki" – állapította meg Matoviè.
Mint azt Matoviè hétfőn kijelentette nem csak Kislomnicon, hanem az ahhoz közeli két szavazókörzettel rendelkező Rókuson is választási csalás történt. „Az elsőben, amelyet nem lakják romák, Robert Fico 70 hvoksot kapott, míg Peter Chudík és Stanislav Kubánek 0-át. A második, romák lakta szavazókörzetben Fico 35, Chudík 154, Kubánek 143 karikát kapott. Evidens, hogy ezek a szavazatok megvásároltak voltak. Az ilyen esetekből nem több tucat, hanem több száz akad" – jelentette ki Matoviè.
Pollák szerint a szavazatszámlálás gyakran előfordul
Robert Fico miniszterelnök második kabinetjének egykori romaügyi kormánybiztosa, Peter Pollák közölte, hogy az efféle praktikákat választásról-választásra alkalmazzák különféle községekben. „Felszólítom mindazokat, akik így jutottak szavazatokhoz, hogy mondjanak le parlamenti képviselői mandátumukról, mert illegális úton jutottak hozzá. Kihasználták a szegénységet és az emberek tudatlanságát" – jelentette ki Pollák.
Amint arról november 12-én, szombaton az RTVS tájékoztatott, a kislomnici szavazatvásárlási esetet egy újabb tanú erősítette meg. A koalíciós Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) két képviselőjének ügyéről van szó, akik roma telepeken történt szavazatvásárlás gyanújába keveredtek. Az RTVS forrása szerint választások idején nagyon frekventált a helyi romák voksai iránti érdeklődés és ez a tendencia már évekre nyúlik vissza.
Az RTVS már korábban is arra hívta fel a figyelmet, hogy a márciusi parlamenti választásokon a Smer-SD legnépszerűbb politikusát, Robert Ficót is sikerült leköröznie a karikák tekintetében Stanislav Kubáneknek és Peter Chudíknak. A rendőrség a riport kapcsán büntetőeljárásba kezdett, néhány hónapon keresztül vizsgálódott a választási korrupció ügyében, majd megállította az eljárást. Az RTVS-nek birtokában van a vizsgálótiszt határozata, amely szerint 7 roma előbb vallomásában bevallotta, hogy egy doboz cigarettáért cserébe szavazatukat adták a képviselőknek. Azt az embert is megjelölték, aki a képviselőknek a szavazatokat vásárolt, ám az illető az állítólagos cinkostársával és a két képviselővel egyetemben elutasította a vádakat.
A vizsgálótisztnek azonban úgy tűnt, hogy a vallomások ellentmondásosak, ezért a romákat az őket állítólag lefizető személlyel konfrontálta. Erre mind a heten azt állították, hogy első vallomásukban hazudtak és mindent kitaláltak. A vizsgálótiszt erre minden további nélkül lezárta az ügyet.
