2018. március 19., 17:46

A Tisztességes Szlovákiáért tiltakozások szervezői találkozót kértek a köztársasági elnöktől

POZSONY. A Tisztességes Szlovákiáért tiltakozó nagygyűlés szervezői találkozót kértek Andrej Kiska köztársasági elnöktől – tájékoztatta a SITA hírügynökséget az egyik szervező, Juraj Seliga.
201803191643040.gH2N.jpg


„ A jelen helyzetre való tekintettel, mint a Tisztességes Szlovákia nagygyűlés szervezői arra kérjük önt, szíveskedjen fogadni bennünket” – olvasható az államfőnek küldött levélben.

A továbbiakban leírták, hogy a találkozó alkalmával szeretnék tolmácsolni követeléseiket, illetőleg tájékoztatni az államfőt elkövetkező lépéseikről. „Ugyanakkor szeretnénk Önnel megtárgyalni, hogyan lehetnek a polgárok államhatalomba vetett bizalmát visszaállítani” – jegyezték meg a szervezők.

Az elmúlt hét péntekén Tisztességes Szlovákiáért címmel Szlovákia-szerte, de Európa és a világ több nagyvárosában is tartottak nagygyűléseket. A szervezők és a résztvevők egyaránt követelték, hogy Ján Kuciak újságíró és jegyese meggyilkolását nemzetközi nyomozócsoport részvételével vizsgálják ki, ugyanakkor kiálltak az előrehozott parlamenti választásokért is.

Megosztás