2016. szeptember 3., 17:58

A tanévkezdésre megerősítik a busz- és vonatközlekedést

POZSONY. A szeptemberi tanévkezdéssel már hagyományosan megerősítik az autóbusz- és vonatközlekedés járatait az egyes közlekedési társaságok. Így például a Szlovák Vasúttársaság még a tanévkezdést megelőzően 24 szerelvénnyel bővíti járatait.
201609031315080.UTASOK_1-2.jpg

Zuzana Èervená, a Szlovák Vasúttársaság (ZSSK) sajtóosztályának munkatársa szerint a legtöbb szerelvény – összesen 12 – szeptember 4-én, vasárnap indul útnak. „Akkorra számítunk a legnagyobb érdeklődésre az utasok irányából, főként Kelet-Szlovákia felől Pozsony irányába” – magyarázta.

A ZSSK azonban több vasúti kocsival, valamint rendszeres expressz járatokkal, gyorsokkal, regionális gyorsokkal és expresszekkel, illetve személyvonatokkal is erősít. „Minden egyes tehermentesítő járat fel van tüntetve a 2015/2016-os menetrendben" – fűzte hozzá Èervená.

A tanévkezdés jelentette megnövekedett utasforgalomtól az autóbusz-közlekedés sem mentes. A pozsonyi Slovak Lines társaság szerint a tanévkezdéssel a nyári szünidőhöz képest nagyjából 18 százalékkal gyarapodik az utasforgalom. Az ilyenkor bevetésre kerülő buszjáratok ugyancsak fel vannak tüntetve az aktuális buszközlekedési menetrendben.

„Az iskola első napján rövidített a tanítás, ezért 10.00 és 12.00 h között nehezedik a regionális buszjáratokra a legjelentősebb nyomás, amikor a diákok hazautaznak“ – írta le az ilyenkor uralkodó utasforgalmi állapotokat Eva Vozárová, a Slovak Lines szóvivője. Elmondása szerint a társaság ezen a napon hagyományosan a legforgalmasabb útvonalakon erősíti meg járatait. A tehermentesítő járatok Pozsonyból Somorjára, Illésházára, Szencre vagy éppen Bazinba és Stomfára indulnak.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.