2017. március 31., 11:46

A szlovák törvényhozásban szólalhatnak fel EP-képviselőink

POZSONY. Azonos DNS-sel rendelkeznek a parlamenti és EP-képviselők, mert a politikusok mindkét csoportját közvetlenül Szlovákia polgárai választották – jelentette ki Andrej Danko házelnök, aki a törvényhozásban először üdvözölte Szlovákia európai parlamenti képviselőit.

„Mindkét csoport tagjai kötelesek a lehető legjobban tevékenykedni a polgárok érdekében, megmagyarázni nekik, miben is rejlik az Európai Unió előnye. Ugyanis szélsőséges eszelősök megnyilvánulásaival is találkozunk, akik uralni akarják az egyes államokat és az Európai Uniót. Ezért szükségszerű azon területek megnevezése, ahol össze kell fognunk” – fogalmazott Andrej Danko.

A házelnök nagyra értékelte az EP-képviselőink azon igyekezetét, hogy hajlandóak felszólalni a szlovák parlamentben, amivel hozzájárulnak ahhoz, hogy a minket nyomasztó problémákat jobban megértsük és megvitassuk. „Szükséges meghallgatni azt, hogy mi nyomasztja az EP-képviselőket, milyen problémák merülnek fel az EP-ben, illetve a szlovák parlamenti képviselők ambíciója pedig az, hogy néhány szót szóljanak arról, mindezt hogyan látják a szlovákiai polgárok” – magyarázta.

Danko feltette a kérdést, hogy ha Schengen és az euró kapcsán sikert értünk el, akkor most miért ne beszélhetnénk a szociális rendszerek fejlesztéséről. „A mi alkalmazottaink miért ne rendelkezhetnének olyan feltételekkel, mint a fejlett demokráciákban élők, mint ahogy azt számukra lehetővé teszik a nyugati munkatörvények? Ez is lehetne az EU új ambíciója, hogy a nyugati államok szociális biztonságát a mi polgáraink is érezhessék” – mondta.

A házelnök büszke arra, hogy ha a szlovák parlament nem is az első, de az elsők egyike azon uniós parlamenteknek, amelyek az ország EP-képviselői számára lehetővé teszik a felszólalást. „Ezt a házszabály módosítása tette lehetővé, amelyet nehezen fogadtunk el, s amelyet sokan bíráltak. Egyik előnyének és gyöngyszemének azt tartom, hogy ma az EP-képviselőkkel közvetlenül tanácskozhatunk az ülésteremben. Hiszem, hogy baráti hangulatúak lesznek a megbeszéléseink” – tette hozzá.

Az EP-ben Szlovákiát Monika Flašíková Beòová, Vladimír Maòka, Monika Smolková, Boris Zala (Smer-SD), továbbá Miroslav Mikolášik, Anna Záborská, Ivan Štefanec (KDH), Eduard Kukan (SDKÚ-DS), Csáky Pál (MKP), Nagy József (Most-Híd), Branislav Škripek (O¼aNO), Richard Sulík (SaS) és Jana Žitòanská (NOVA) képviseli. A mai tanácskozáson 8-an vesznek részt, felszólalásaik fejenként 15 percig tarthatnak.

Megosztás