2017. december 1., 12:38

A Smer visszavonja Jankovská jelölését?

POZSONY. Az Irány-Szociáldemokrácia valószínűleg visszavonja az igazságügyi tárca államtitkárának, Monika Jankovskának a Bírói Tanácsba történő jelölését, amit Lucia Žitòanská igazságügyi miniszter ellenez – erősítette meg több, a koalíción belüli forrás. A Jankovskát jelölő Róbert Madej továbbra is kitart a jelölése mellett.
201712010927560.jank01.jpg

Az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) berkeiben azt beszélik, hogy vélhetően mégsem kockáztatják Žitòanská miniszter távozását.

„Gondolkodunk erről, ám még nem döntöttünk” – mondta el a jelölt visszavonása kapcsán a TASR hírügynökségnek egy, a Smerhez közeli forrás.

Sajtóértesülések szerint a parlament vezetésének az a véleménye, hogy az aktuális ülésen már megoldást kell találni erre a kérdésre, mert azt nem lehet a végtelenségig halogatni. A parlament ugyanis a a koalíción belüli egyetértés hiánya miatt már nyár óta halogatja ezt.

Róbert Madej nem tudta megerősíteni a jelölés esetleges visszavonásáról szóló információkat. „A parlamenti és a politikai életnek megvan a maga fejlődése. Ugyanakkor én mindmáig kitartok a javaslatom mellett” – fogalmazott.

Lucia Žitòanská, a Most-Híd igazságügyi minisztere azonban kitartóan elutasítja Jankovskát, s arról is szó esett, hogy a Bírói Tanácsba történő megválasztása esetén távozik a miniszteri posztról. Žitòanská a kormány programnyilatkozatára hivatkozik, és kitart a nézete mellett, hogy a Bírói Tanácsban nem kellene politikusoknak és bíráknak együtt ülniük. Jankovská bíró, a parlamenti választások során a Smer színeiben indult.

Maïariè Žitòanskának ad igazat

Bugár Béla, a Most-Híd elnöke azt mondta, hogy ha a miniszter elutasítja Jankovská személyét, akkor a Most-Híd képviselői nem szavazhatnak rá.

Marek Maïariè kulturális miniszter (Smer-SD) pártolja Lucia Žitòanská fenntartásait. Mint rámutatott, a kormány programnyilatkozata nem nagyon van összhangban Jankovská jelölésével. Maïariè úgy véli, hogy a koalíciónak meg kell vitatnia ezt az ügyet.

Jankovskán kívül a Bírói Tanácsba jelölik Allan Böhm ügyvédet is, akinek a jelölését már a parlament alkotmányjogi bizottsága is támogatta. Jankovskát Madej bizottsági elnök jelölte, Böhmöt pedig Ondrej Dostál, az ellenzéki Szabadság és Szolidaritás (SaS) képviselője.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.