2018. június 10., 14:58

A Smer és az SNS az adófizetők pénzéből vásárol szavazatokat

A két kormánypárt, a Smer és az SNS szociális ígéreteikkel a mi pénzünkön vásárol szavazatokat - mondta el Richard Sulík, az SaS elnöke a TA3 Politikában című műsorában.

Richard Sulík
Fotó: TASR
A Smer már most kampányol, és az SNS sem marad el mögötte. Olyan ígéreteket tesznek, amelyek károsak az országra nézve.

„Nagyon hangzatos például az iskolásoknak ígért ingyenes ebéd, de tudatosítani kell azt is, hogy azt valakinek meg is kell fizetnie. Nem beszélve arról, hogy az iskolaköteles gyerekek mintegy harmada nem is ebédel az iskolában, mert vagy nincs étterme az iskolának, vagy éppen valamilyen allergiás megbetegedésből kifolyólag otthon étkezik. Közhasznúbb megoldás lenne a gyerekek utáni adókedvezmény növelése, amiből aztán a szülő döntené el, hogy ebédet fizet, vagy mondjuk új cipőt vesz” - javasolta.

Az SNS javaslatára, mely szerint csökkenteni szeretnék a tömegközlekedési árak ÁFA-ját, Sulík annyit mondott, hogy értelmesebb lenne az adókat általánosságban csökkenteni, ami sokkal okosabb és effektívebb megoldás.

Az SaS elnöke a nyugdíj felső korhatárának befagyasztásával sem ért egyet.

Ez az intézkedés a nyugdíjak összegének csökkenését vonja maga után - ezt persze Robert Fico mélyen elhallgatja. Én a pénzt meghagynám az embereknek, ezt tartom a legjobb szociális intézkedésnek.

A köztársasági elnökválasztáshoz annyit tett hozzá Sulík, nem tartja jó megoldásnak, hogy a pártok csak azért állítanak saját jelöltet, hogy láthatóvá váljanak. „Ez a választások megbecstelenítése, mi nem óhajtunk ezen az úton haladni. Bugár Béla jelölése is inkább csak a Most-Híd párt megmentése érdekében történik. A másik oldalon viszont jót tesz a társadalomnak, hogy ilyen sok a jelölt, így a választóknak valóban lesz lehetősége választani” - tette hozzá Richard Sulík, azzal kiegészítve, hogy ez a hajcihő Andrej Kiska visszavonulása miatt alakulhatott ki.

Kiska kapcsán azt is megemlítette az SaS elnöke, hogy nem tartanak a jelenlegi államfő jövőbeli politikai pályafutásának következményeitől. „Ha Andrej Kiska egyesíti a Progresívne Slovensko és a Spolu pártokat, annak politikailag is van értelme. Ha azonban új jobboldali párt létrehozásában gondolkodik, azzal kizárólag gyengíti a jobboldalt. Akárhogy is dönt, biztosan vesz el tőlünk is szavazatokat, de ez nem jelent világvégét” - szögezte le az ellenzéki politikus.

Az SaS vezetője európai parlamenti képviselőként a külpolitikai helyzethez is hozzászólt.

Az EU Oroszországgal szembeni szankcióiról elmondta, hogy kezdetben azt a pártja is támogatta, de négy év elteltével már más irányban látnák a megoldást. Az EU-nak át kellene értékelnie Oroszországhoz fűződő viszonyát, és a megegyezésre kellene törekednie, hogy az minél több hasznot hozzon az Uniónak.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.