A sajtótörvény módosítását kritizálja az SaS

hirek.sk | TASR 2019. április 24., 16:41

A sajtótörvény Miroslav Číž és Dušan Jarjabek által javasolt módosítása „szájkosártörvény”, üzenet az újságíróknak, és veszélyt jelent a szólásszabadságra – közölte Lucia Duriš Nicholsonová parlamenti alelnök, és rámutatott, a javaslat pont akkorra datálható, amikor megjelentek az újságírók megfigyeléséről szóló információk.

Fotó: TASR

„Főleg azokat figyelték meg, akik kritizálták a kormányt, és olyanok követték őket, akik kapcsolatban vannak a kormánnyal" - mondta. Rámutatott arra is, hogy a szlovákok hajlamosak elhinni az álhíreket és komolyan venni az összeesküvés-elméleteket, és ebben komoly felelősségük van azoknak a politikusoknak, akik maguk is terjesztenek ilyeneket.

Hangsúlyozta, hogy a sajtószabadsággal kapcsolatos negatív folyamatokért a médiához való hozzáállása miatt Robert Fico ex-miniszterelnököt és Andrej Dankót, a parlament elnökét is felelősség terheli.

Az SaS támogatja a sajtószabadságot és elítéli az újságírók megfigyelését. Ugyanakkor Richard Sulik pártelnök szerint visszaszorulóban van ez a jelenség, ami annak is köszönhető, hogy a sajtóban közzétették a megfigyelési ügyekről szóló információkat. „Nem tartjuk helyesnek a korlátozásokat vagy a tiltásokat" – mondta Sulik, hozzátéve, hogy fontos az információ és az átláthatóság. „Azokat a szabályozásokat azonban helyesnek tartjuk, amelyek a politikai hirdetésekre vonatkoznak: hogy tudni lehessen, ki a hirdető, a megrendelő, hogy ki és milyen összeget invesztált a politikai reklámba. Ezek helyes intézkedések, amelyeket támogatunk" - mondta.

Marian K. vállalkozó megbízást adott néhány újságíró megfigyelésére, írta meg a Denník N és a Sme, az a két napilap, amelynek a szerkesztőit figyelték. Ján Kuciak meggyilkolt újságírót is figyelték. Legalább hat ember követte őket több mint egy éven át, köztük a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) két korábbi tagja, és a rendőrök között is voltak segítőik. Az ügyet a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) vizsgálja, ismeretlen tettes ellen indult eljárás.
0 HOZZÁSZÓLÁS
HIRDETÉS