A romák elkülönítése ellen tervez intézkedéseket az oktatási minisztérium
„Az előterjesztett módosításokkal azt szeretnék elérni, hogy az oktatási törvény alkalmazása során a fogyatékkal élők speciális nevelési-oktatási szükségleteit ne lehessen a kizárólag szociálisan hátrányos helyzetűek nevelési-oktatási szükségleteivel felcserélni“ – magyarázta a szóvivő.
A módosítást azzal indokolják, hogy a szociálisan hátrányos helyzetben élő gyermek fejlődése nem jelenthet automatikusan egészségügyi hátrányt, mely meghatározó a gyermek vagy a tanuló speciális iskolába, vagy speciális osztályba való sorolásánál – magyarázta a szóvivő.
A minisztérium a témát illetően öt intézkedést készített elő. Az új jogszabály világosan és kimondottan előírja a hátrányos helyzetű gyermekeknek a többi gyermekhez, illetve tanulóhoz való besorolását. „Ez az intézkedés egyértelműen elejét veszi a szegregációnak - hangsúlyozta Dupaľová Ksenzsighová.
A törvénymódosítás a speciális osztályok működését és a szociálisan hátrányos környezetben élő tanulók juttatásait is szabályozza. „Megállapítást nyert, hogy gyakran ez motiválta a szociálisan hátrányos környezetből érkező gyermekek és tanulók speciális iskolákban való elhelyezését, az új jogszabály szerint a juttatást csak azok a hátrányos helyzetű tanulók kapják meg, akik „hagyományos osztályba” kerülnek besorolásra – hangsúlyozta a tárca szóvivője.
A javasolt módosítások másik célja: erősíteni az oktatási intézmények nevelői-tanácsadói tevékenysége fölötti állami felügyeleti rendszert, és lehetőséget biztosítani, hogy arra alkalmas személyek átértékelhessék a tanuló nevelésének és oktatásának a konkrét formájára tett diagnosztikai eljárásokat és javaslatokat.