2014. szeptember 18., 14:17

A rendőrség továbbra is ellenőrzése alatt tartja Galántán a Šverma utcát

GALÁNTA. A rendőrség teljes ellenőrzése alatt van továbbra is Galántán a Šverma utca, ahol a hét elején az egyik házban gyanús vegyi anyagokat foglaltak le. A rendőrségi akció miatt, a diákok biztonsága érdekében igazgatói szabadnapokat kaptak a Kodály Zoltán MTNY Alapiskola tanulói.
A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NKA) munkatársai pár nappal ezelőtt gyanús vegyi anyagokat foglaltak le a magyar iskolához közeli házban. Annak ellenére lezárták a helyszín környékét, hogy Martin Krèmárik, az NKA igazgató-helyettese szerint az ottélők nincsenek veszélyben.

A diákok a hosszú hétvége után kedden megjelentek ugyan az iskolában, de rendőrségi utasításra a szokottnál korábban hazaküldték őket. Szerdától pedig további igazgatói szabadot kaptak, amely még további pár napig is elhúzódhat. Oláh Hajnalka igazgatónő elmondta, hogy összesen 330 tanulójuk van. A bizonyítékok lefoglalása és a vegyi anyagok elszállítása Krèmárik szerint hozzávetőleg a hét végéig tarthat.

Az NKA munkatársai hétfőn Galantán, Jókán (Jelka) és Diószegen (Sládkovièovo) droggal és tiltott fegyvertartással kapcsolatos bűncselekmények gyanúja miatt tartottak razziákat. Akciójuk során 7 házkutatásra és 7 további helyszín átvizsgálására került sor. A vizsgálótiszt a razziák kapcsán 3 (39, 21 és 41 éves) személy esetében indítványozott vádemelést, akiket a rendőrség már őrizetbe is vett. Bűnösségük bebizonyosodása esetén akár 10-15 évre is rácsok mögé kerülhetnek.

Martin Krèmárik a helyszínen tartott szerda késő délutáni sajtótájékozattója során leszögezte: a rendőrség teljes mértékben ura a helyzetnek. Akciójuk elsősorban kábítószerek, drogalapanyagok és robbanószerek felkutatására irányul. Szilárd és cseppfolyós vegyi anyagokat találtak, amelyeket a szakértőik vizsgálnak. „A megelőző intézkedéseink keretében azért ürítettük ki a közeli iskolát, hogy ott ne bukkanhassanak fel illetéktelen személyek. Mivel azonban a lakosság evakuációját semmi sem indokolta, azt nem rendeltük el – tájékoztat Krèmárik szavai alapján a TASR hírügynökség.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.