A rendőrség postázhatja is a pénzbírságokat
POZSONY. Csupán az új év kezdetétől eltelt rövid idő alatt Szlovákiában több súlyos baleset volt, amelyek folyamán 16 személy vesztette életét. Emiatt a rendőrség a tettek mezejére lépett, és a napokban ellepte a közutakat. A gyorshajtókat azonban nem mindig állítják meg, ahelyett a pénzbírságot postai úton küldik el az érintetteknek.
A rendőrök tehát ez idő tájt a megszokottnál is nagyobb figyelmet szentelnek a megengedett sebességet be nem tartó járművezetőknek. Ekképp reagálnak a tragikus kimenetelű közúti balesetek számának gyarapodására. A közlekedési szabálysértést elkövetőket már nem minden esetben állítgatják meg, ők azonban a jövőben sem ússzák meg bírság nélkül! A törvény által előírt bírságot a posta segítségével kézbesítik majd nekik – tájékoztat az Aktuality.sk internetes portál.
A parlament a közúti közlekedésről szóló törvény módosítását még tavaly októberben hagyta jóvá. A pénzbírság felső határa az eddigi 60-ról 50 euróra csökken a kevésbé súlyos szabálysértések során. A megfizetendő összeg nagyságát azonban nem csökkentették olyan súlyosabb szabálysértések esetében, mint például a piros lámpánál történő továbbhajtás, az alkoholtesztelés elutasítása, az elsőbbség megadásának elmulasztása stb.
Legfeljebb 50 eurós bírság szabható ki a maximális megengedett sebesség túllépése esetén, a községekben ez 20 km/ó, azokon kívül pedig 30 km/ó. Ha például a sofőr a településen 69 km/ó-s sebességgel közlekedik, akkor is csak legfeljebb 50 eurót fizettetnek vele.
„Ha például a sofőrnek a községen kívül, az I. osztályú úton 119 km/ó, az autópályán pedig 159 km/ó sebességet mérnek, akkor a kiszabható pénzbírság maximális felső határa szintén 50 euró lesz“ – mondta nemrég ¼ubomír Ábel, az Országos Rendőrkapitányság alelnöke.
A rendőrség azért döntött a bírság felső határának csökkentéséről, mert kevesebb baleset történt, a közlekedés lelassult, biztonságosabbá vált, és a járművezetők állítólag már felelősségteljesebbek. Ábel azt hangoztatta: ezzel is bizonyítani szeretnék, hogy a rendőrök nem a bírságolásra összpontosítanak. Az új év első heteiben történt sok baleset azonban a rendőrséget elgondolkoztathatja, hogy érdemes volt-e a bírságok összegét csökkentenie.
Fontos tudatosítani azt, hogy a közutakon nem vagyunk egyedül, és a meggondolatlanságunkkal, arrogáns vezetési stílusunkkal a saját életünkön kívül másokét is veszélyeztetjük! Ezért a rendőrök a közúti közlekedésről szóló törvény megszegése esetén kompromisszumok nélkül, a törvény adta lehetőségeikkel élve járnak majd el a jövőben is.

Forrás
Aktuality.sk