2016. január 1., 16:40

A rendőrség is készül az uniós elnökségre

2016 különösen nagy kihívások elé állítja a szlovák rendőrséget. Ebben az évben veszi át Szlovákia az elnöki tisztséget az unióban, márciusban parlamenti választások lesznek és várhatóan folytatódik az illegális bevándorlás Európába, foglalta össze feladataikat Tibor Gašpar országos rendőrfőparancsnok a TABLET.TV részére.

Ugyan Szlovákia csak az év második felében veszi át az elnöki feladatokat, már hónapokkal ezelőtt megkezdődött a felkészülés és a rendőrség felkészítése. „Tárgyalunk azzal is, akitől átvesszük az elnökséget és azzal a tagállammal is, amely majd tőlünk veszi át az elnöki tisztséget“, mondta a rendőrfőparancsnok.

A szlovák rendőrségnek az ország egész területén, de főleg Pozsonyban biztosítania kell az uniós találkozók, tárgyalások színhelyeit. Sok helyen kell majd korlátozni vagy elterelni a forgalmat.

Fel kell készülni arra is, hogy lesznek rendezvények, amelyeket majd meg akarnak különböző csoportok zavarni, tette hozzá Tibor Gašpar. Véleménye szerint az illegális bevándorlás Európába idén is folytatódik, ami szintén külön feladatokat ró a rendőrségre.

Nagy erőpróbát jelent majd a márciusi parlamenti választások zavartalan lebonyolítása is, és mivel választási év az idei, az országos rendőrfőparancsnok tisztségében is változás történhet. Gašpar szeretné a testületet úgy felkészíteni, hogy az esetleges vezetőváltás ne okozzon gondot a rendőrségnél.

Az országos rendőrfőparancsnok legfőbb óhaja, hogy 2016-ban is biztonságos ország legyen Szlovákia.
 

Megosztás