A rendőrség folytatja a nyomozást V.Pál pápa mellszobra ügyében
Az ügyben továbbra is folyik a nyomozás. Kihallgatják a tanúkat, illetőleg pillanatnyilag a Franciaországból igényelt jogi segítségre várnak, az eljárást ezt követően zárhatják le, tájékoztatott Michal Šúrek, a Pozsonyi Kerületi Ügyészség szóvivője.
A nyomozóhatóság hivatalos szervek akadályoztatásának vétségében vádat emelt a kulturális minisztérium osztályvezetője, Pavol Š. és és Jane B. a tárca alkalmazottja ellen, akik a szobor eladásával kapcsolatos dokumentumok és döntések előkészítéséért feleltek. A vád ellen mindketten fellebbezést nyújtottak, amit a Pozsonyi Kerületi Ügyészség ügyésze elutasított.
A Zmeták Ernő hagyatékából származó mellszobrot ismeretlen művész alkotásának tartották. A Soga aukciós ügynökség közbenjárásával eladták egy külföldi magánszemélynek. A kiviteli engedély kérvényezése közben olyan információk kerültek napvilágra, miszerint eredeti, éveken keresztül eltűntnek hitt Gian Lorenzo Bernini szoborról, egy több milliót érő alkotásról van szó, amit ennek a töredékéért értékesítettek.
Marek Maïariè kulturális miniszter elrendelte a szobor kivitelének felülvizsgálatát. Az ellenőrzés során komoly hiányosságok merültek fel, így büntető feljelentést tett. Egyúttal törölte a szobor kiviteli engedélyét. Döntését Clément Guenebeaud, aki a szobrot a Soga ügynökség közvetítése által megvásárolta, bíróságilag megtámadta.
A Pozsonyi Kerületi Ügyészség november 23-án a kulturális minisztérium ellen benyújtott panaszának helyt adott, a szobor kiviteli engedélyének visszavonását törölte. A kulturális tárca a további lépésekről az ítélet kézbesítését követően dönt.
