2014. szeptember 8., 14:31

A parlamenti ellenzék Ukrajnáról tárgyalna

POZSONY. A Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió- Demokrata Párt, a Most-Híd és a Kereszténydemokrata Mozgalom a parlament szeptemberi ülésén az ukrajnai helyzetről tárgyalna. Javasolni fogják, vegyék fel a programpontok közé.

Ha kérésüknek nem tesznek eleget, az SDKÚ-DS indíványozni fogja a témával kapcsolatos rendkívüli ülés összehívását – nyilatkozta a TASR hírügynökségnek ¼udovít Kaník, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió - Demokrata Párt (SDKÚ-DS) és František Šebej, a Most-Híd képviseletében.

„Írásban fogjuk kérni Pavol Paškát, a parlament elnökét, tegyék lehetővé, hogy a képviselők tájékozódhassanak. Azt akarjuk, hogy Miroslav Lajèák külügyminiszter jöjjön el az ülésre és tájékoztasson“ – tette hozzá a Bugár Béla, a Most-Híd elnöke. A pártja szeretné megismerni Szlovákia geopolitikai érdekeltségeit, és azt, hogyan teljesíti Szlovákia a NATO-val és az Európai Unióval szembeni kötelezettségeit.

Az ellenzéki pátoknak nem tetszik Robert Fico kormányfő viselkedése sem, aki – úgy tűnik – inkább hisz Vladimír Putyin orosz államfőnek. A pártok a kabinetfőnök kijelentéseivel sem értenek egyet, tehát hogy az ukrajnai konfliktus lényegében harc az Amerikai Egyesült Államok és Oroszország között. „Ez egy Marian Kotlebához illő tévhit“ – jelentette ki Šebej, a parlament külügyi bizottságának elnöke.

Bírálta azt is, hogy a kormányfő az érdekegyeztető tanáccsal tárgyal Ukrajnáról. „Ez nem törvényes szerv“ – hangsúlyozta, hozzátéve: vitázni a parlament talaján kell, lévén, hogy nálunk parlamenti demokrácia van.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.