A munkaügyi minisztertől függ a galántai Tiszta nap sorsa
Ján Richter munkaügyi, szociális és családügyi miniszternek november közepéig kell meghoznia a végső döntést a galántai Tiszta nap (Èistý deò) reszocializációs központ ügyében, ekkora telik le ugyanis a 60 napos határidő az első ítélet meghozatala óta. Amennyiben a tárcavezető mégsem vonná meg a központ működési engedélyét, az egyben azt jelentené, hogy szembemegy saját minisztériuma indítványával – fogalmaz az Aktuality.sk internetes hírportál.
A Tiszta nap ügye már jó ideje húzódik. A botrány akkor dagadt igazán nagyra, amikor Natália Blahová képviselő a központ egyik fiatalkorú lakójával szemben elkövetett állítólagos nemi erőszakról szóló információkat közölt blogján. A képviselőnő szerint a Tiszta nap falain belül több ott kezelten is erőszakot tettek, illetve másokat támadások értek.
A munkaügyi minisztérium a botrány megszellőztetésére a Legfőbb Ügyészséggel (GP) karöltve ellenőrző akcióba kezdett a nevelőintézetben. Ellenzéki képviselők mindeközben a központban korábban elszállásolt és kezelt személyekkel szemben elkövetett alkalmazotti erőszakra hívták fel a figyelmet. A rendőrség hattagú vizsgálócsoportot állított fel. A Zuzana és Peter Tománek vezette központ nem állami intézet, de rendelkezik minisztériumi engedéllyel. Az akkreditációs bizottság olyan hiányosságok miatt javasolta a szaktárcának a nevelőintézet működési engedélyének megvonását, amelyekre még szeptemberben derült fény. A bizottság most tulajdonképpen csak a korábbi megállapításokat erősítette meg. A központban lakó gyermekeket a korábbi döntésnek megfelelően más hasonló intézetekben helyeznék el.
Viera Tomanová gyermekjogi ombudsman elismerte, hogy nem képesek megakadályozni, hogy az elszállásoltak szexuális kapcsolatot létesítsenek egymással. Az ügy margójára megjegyezte: „Azon a véleményen vagyunk, hogy a gyermekek mindenek felett álló jogainak és az őket érintő ügyekben való szó jogának tiszteletben nem tartása következtében súlyosan sérültek a Gyermekjogi egyezményben foglalt jogok”.
Peter Tománek, a központ igazgatója az intézetben lakó kiskorún vett állítólagos nemi erőszak kapcsán a központ által vétett bárminemű rendszerszintű hiba lehetőségét elutasította. Véleménye szerint a Tiszta nap minden egyes alkalmazottja és lakója együttműködik a galántai reszocializációs központ iránt érdeklődő ellenőrző szervekkel.
