2018. június 25., 19:09

A Most-Híd magyarországi törvények nyomán terjeszt be javaslatokat a szlovák parlamentben

Nagy szakmai vitát kavart a magánszemélyek pálinkafőzését lehetővé tevő, a Most-Híd által előterjesztett törvénymódosítás. Ezt nyilván a magyarországi példa ihlette.

petardak.jpg
Fotó: MTI
Ugyancsak magyarországi példa nyomán született a petárdák használatát korlátozó javaslat is. Ennek alapján csak az újév megünneplésére engedélyeznék az F2-es és F3-as kategóriájú, szórakoztató pirotechnikai eszközök használatát. A robbanószerekről szóló törvény módosítását, melyet a Most-Híd képviselői terjesztettek be, 93 képviselő támogatta. A jogszabály megtiltja a szórakoztató pirotechnikai eszközök önkiszolgáló jellegű árusítását is.

A jogszabály értelmében a pirotechnikai eszközöket csak egy meghatározott időszakban lehet árusítani, és tilos az önkiszolgáló jellegű értékesítés. Ez azt jelenti, hogy ha valaki ilyen eszközt akar vásárolni, akkor ahogy azt a képesített eladótól kézhez kapja, azonnal ki kell fizetnie.

Peter Antal (Most-Híd), a törvény beterjesztője azzal magyarázta az újítást, hogy a vásárlók az üzletekben meggondolhatják magukat, és mielőtt a kasszákhoz érnek, bárhová letehetik a petárdát, olyan helyekre is, ahová az nem tartozik. Ilyen módon a pirotechnikai eszköz gyerekek kezébe is kerülhet, a törvény ennek akarja elejét venni.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.