2018. augusztus 30., 19:20

A Most-Híd kész tárgyalni a kijelentésekre vonatkozó mentelmi jog szűkítéséről

A mentelmi jog szűkítését Andrej Danko (SNS) parlamentelnök akarja indítványozni. Peter Pellegrini (Smer-SD) kormányfő elképzelhetőnek tartja a javaslat megvalósítását. Az ellenzék egyelőre tartózkodik a javaslat értékelésétől.

kérdőjelek - illusztráció
Fotó: pixabay.com

„Egyes képviselők felszólalásai arra kényszerítenek minket, hogy a kijelentésekkel kapcsolatos mentelmi jogról tárgyaljunk, amellyel nem szabad visszaélni” – közölte Debnár Klára, a Most-Híd szóvivője. Emlékeztetett: a választások során olyan demokratikusan megválasztott személyek kerültek a parlamentbe, akik elutasítják a nyugati civilizáció értékeit, az alapvető jogokat, illetve szabadságjogokat sajátos, sőt veszélyes módon értelmezik, valamint megkérdőjelezik Szlovákia EU- és NATO-tagságát.

„A parlament padjaiban olyan képviselők ülnek, akik korábban aktívan bekapcsolódtak a szélsőségesek tevékenységébe” – tette hozzá a Most-Híd. Továbbá rámutatott: az extrémizmus és a rasszizmus terjedésének a megfékezése érdekében a koalíció módosította a büntetőtörvénykönyvet. „Ennek köszönhetően Szlovákia hatékonyabban tudja kezelni azokat a megnyilvánulásokat, amelyek egy tisztességes és demokratikus társadalomban övön alulinak számítanak. Egyes megnyilvánulások a parlamentben szintén övön aluliak” – hangsúlyozza a Most-Híd.

Megszűnik a faji vagy nemzeti alapú gyalázkodás?

A Sme rodina és az OĽaNO akkor fog a javaslatra reagálni, ha már áttanulmányozta azt. „A javaslatról akkor fogunk nyilatkozni, ha már ismerni fogjuk az egészet. A sajtóból szerzett részleges információk alapján nem tudjuk megmondani, hogy Danko újabb értelmetlen ötletéről van-e szó vagy egy olyan törvényről, amely segít Szlovákia lakosainak” – közölte a Sme rodina.

Az OĽaNO a parlamentelnök eddigi kijelentései alapján arra gyanakszik, hogy „az antiszemitizmus leple alatt a köztisztviselők szólásszabadságának a korlátozásáról van szó, ami ellentétben áll az alkotmánnyal”.

Az SaS a képviselő erkölcsi kudarcának tartja a faji vagy nemzeti alapú gyalázkodást. „De a kijelentésekkel kapcsolatos mentelmi jog szűkítése kétélű fegyver” – figyelmeztetett Natália Blahová, a liberálisok frakcióvezetője. Ezenkívül arra emlékeztetett, hogy a képviselő büntetlenségének a célja a parlament működőképességének a biztosítása, nem pedig az, hogy egyes képviselőket ne lehessen megbüntetni.

Blahová hozzátette: ha alkotmánytörvényről van szó, akkor alapos jogi elemzésekre és széleskörű politikai konszenzusra van szükség. „Sajnos, a korábbi tapasztalataink azt mutatják, hogy az SNS elképzelései a konstruktív együttműködésről nagyon korlátozottak. Ezért jogos kétségeink vannak Andrej Danko elképzeléseivel kapcsolatban” – közölte.

Peter Pellegrini (Smer-SD) kormányfő korábban azt mondta, hogy el tudja képzelni a kijelentésekkel kapcsolatos mentelmi jog szűkítését. Ennek értelmében a képviselőket felelősségre lehetne vonni például a rasszista vagy a mások vallási meggyőződését támadó kijelentésekért.

Andrej Danko (SNS) házelnök az elmúlt hetekben antifasiszta intézkedések elfogadását kezdte szorgalmazni. Hétfőn állt elő a képviselők kijelentéseire vonatkozó mentelmi jog szűkítésének az ötletével.

Az antifasiszta intézkedések elfogadásáról a három legfőbb közjogi méltóság - Andrej Kiska államfő, Andrej Danko (SNS) parlamentelnök és Peter Pellegrini (Smer-SD) kormányfő – a politikai és társadalmi intézmények képviselőivel beszélt egy besztercebányai találkozón. Mindannyian megegyeztek az intézkedések fontosságában.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.